Régi képek – Aranyvonat

A most következő képek nem Kengyelen készültek, de nem is túl messze. Mindjárt itt a szomszédos településen: Tiszatenyőn, amit akkor még Pusztatenyőnek hívtak. A fotók az Aranyvonat 1938. július 4-i pusztatenyői tartózkodását örökítették meg.

   

Mi is volt az Aranyvonat? Forrás: http://katolikus.hu

„A Szent Jobbot 1938-as országjáró körútján szállító vonat. A püspöki kar 1937.III.17-i közös pásztorlevelében hozta nyilvánosságra szándékát, hogy a Szent Jobbot körülhordozza Magyarországon Szent István király halálának 9. centenáriuma alkalmából. A Szent István-év ünnepi eseménysorozatába illeszkedtek az Aranyvonat tömegeket megmozgató útjai.
Az Aranyvonat egy vontató mozdonyból és 5 pullman-kocsiból állt. Két 4 tonnás termes kocsi fogta közre az ereklyét szállító, bizánci stílusban díszített aranykocsit, amit a MÁV egy 4 tengelyű szalonkocsijából alakítottak ki Urbányi Vilmos és Márton Lajos tervei szerint. A kocsi (arany, ezüst, bíbor és zöld színű) külső oldalait függőlegesen futó ornamensek tagolták mezőkre; ezeket a magyar szentek – István, Gellért, Imre, Gizella, Margit, Mór, László, Erzsébet – egészalakos képei díszítették. A kocsi tetején 4 imádkozó angyal között a Szent Korona nagyított mását helyezték el, amit este kivilágítottak. A kocsi belső tere 3 részre tagolódott: a szolgálaton kívüli koronaőrök tartózkodási helyéül szolgáló 2 kisebb terem fogta közre az ún. dísztermet. Ennek közepén egy rezgéscsillapító-rugós állványon nyugodott az ereklyetartó. Az emelvényt címeres brokát terítővel takarták le; a díszterem oldalfalait és padlóját vörös bársony, mennyezetét fehér selyem borította. Az ereklyét reflektorok világították meg. A díszterem eltolható oldalfalakkal készült (szabad nyílásmérete: 1790x3300 mm), lezárására aranyozott keretekbe foglalt 3 részes üveg tolóajtó szolgált. A mozdony elején bronz babérkoszorú és olajág volt, amit este kivilágítottak, s esetenként Szent István képével és nemzeti zászlókkal is kiegészítették.
Az Aranyvonatot minden útjára elkísérte Mészáros János budapesti érsek helytartó, a Szent Jobb őre, 4 irgalmasrendi szerzetes, akik a körmenetekben az ereklyét vitték, és a koronaőrség 16 tagja, Pajtás Ernő őrnagy, illetve Máriássy László ezredes vezetésével.
Alkalmanként ünnepélyesen búcsúztatták és fogadták budapesti főpályaudvarokon az Aranyvonatot. Útvonala mentén a vasúti őrházakat és állomásokat földíszítették, a falvak népe templomi zászlók alatt, körmenetben vonult ki az állomásokra. A vármegyék határán küldöttség várta az Aranyvonatot, amely a városokban néhány órát, a közbülső állomásokon pár percet tartózkodott. Az 1938-as nyári mezőgazdasági munkák miatti szünetet kivéve minden héten 1-3 napos utakon járta az országot.”

A képek Csibrány István gyűjteményéből származnak.

Szerző: szabózé

Régi történetek – Stáci bácsi és a vadászrepülő

Ehhez a történethez is vissza kell mennem egy kicsit az időben oda, amikor még a németek regnáltak Magyarországon. Mint már említettem a pusztakengyeli jegyzői kirendeltség 1928-ban létesült. Jegyzője egy Männer Károly nevű tisztviselő volt. Nos ez a jegyző Pusztakengyelen nősült, és az állomásfőnök egyik lányát vette feleségül. Az állomásfőnököt (akkoriban elöljáró) Kiss Józsefnek hívták, aki később postamester is lett, és akit a községben mindenki Stáci bácsinak hívott, az állomás (statio) szóból kiindulva. Szóval Stáci bácsi szerette a társaságot, a bort, a lányokat és minden újdonságot. Ezzel együtt igen kíváncsi ember volt, és ezt nem bűnéül rovom fel, inkább dicséretére legyen mondva. Kíváncsisága miatt néha még bajba is került.

Történt egyszer, hogy egy német vadászrepülő a Harkányi földön, a vasút túloldalán, a Montágh és Harkányi bejáró közötti sík területen (ma erdő) kényszerleszállást hajtott végre. Amíg a pilóta – Helmut – mentésre várakozott, megismerkedett az állomásfőnök-postamesterrel, majd telefon és egyéb ügyei intézése közben megismerte Stáci bácsi családját is. Jó pár nap telt el amire Németországból megérkezett a mentés, így Stáci bácsi és a német között igen jó viszony alakult ki. Amikor megjavították a gépet, és már csak a kipróbálása volt hátra, Helmut felajánlotta Stáci bácsinak, hogy elviszi egy sétarepülésre. Stáci bácsi természetesen benne volt a dologban.

Fel is szálltak sikeresen és gyönyörű szabályos köröket írtak az égre. Ám egyszerre csak a repülő feltartotta az orrát, és meredeken emelkedni kezdett. Annyira, hogy lentről már csak jó két arasznak látszott, majd lenyomta az orrát, és zuhanórepülésben jött lefelé. A mutatvány szemlélőinek (mert voltak jó páran) földbe gyökerezett a lába. Mindenki azt hitte, mégsem sikerült a javítás. A gép a föld felett vízszintesbe állt, majd simán leszállt oda ahonnan elindult. Helmut fürgén kiugrott a gépből, de Stáci bácsi nem mutatott hajlandóságot a kiszállásra. Végül a nézőknek kellett kisegíteni, és akkor látták, hogy Stáci bácsi akár egy kicsavart mosogatórongy, rogyadozva, szédelegve, kapaszkodva igyekszik folyó ügyeit takargatni. Mert bizony volt mit.

Pár év múlva már csak annyi emlék maradt, hogy Stáci bácsi a német vadászgéppel felszállt, és vad piruettek után hősként tért vissza a földre. A takargatott nyomok eltűntek az emlékekből.

Szerző: Csibrány István

Régi történetek – 1943 nyara

Leérettségiztem. Jó apám azzal várt otthon, hogy mehetek a nyárra Erzsébet-majorba, gyakornoknak.

Ennek igen megörültem, mert úgy gondoltam, hogy ez jó móka lesz, és még fizetést is kapok. Erzsébet-majort akkor Gottescha Béla bérelte és Horváth Antal számtartó vezette, aki apámnak igen jó barátja volt. Szeretettel fogadott, amikor a saját fogatán kiérkeztem a majorba. Mindjárt az iroda mellett kaptam egy szobát lakásnak. A kosztolásom úgy volt megoldva, hogy a kastélyból kaptam a reggelit, ebédet és vacsorát, s azt minden alkalommal Hano Misi bácsi hozta, és szolgálta fel. Ő a kastélyban volt inas. így hát belecsöppentem a „nagy urak” életébe. Gondoltam magamban most megtudom hogyan is élnek az urak. Már, mint az igazi urak. A koszt kitűnő volt, és én igen sokat tanultam a terítésről, a felszolgálásról, a viselkedési normákról stb. Szóval tényleg hasznos volt.

A munka? Hát a munka sem volt elviselhetetlen. Egyedül a korai kelés esett nehezemre, bár az intézetben is korán keltünk, de mi volt az ehhez a koránhoz? Itt minden nap ötkor. A nap többi része már eltelt hamar.

Kezeltem a munkakönyveket, a napszámokat, a summások bérjegyzékét, gondoskodtam arról, hogy legyen megfelelő mennyiségű olyan pénzérme, ami a heti napszámbérek kifizetéséhez kellett.

Erről jut eszembe, hogy egy reggel Tóni bá' (a számtartó) kezembe adott öt darab százpengőst, hogy menjek váltani, és hozzak pengősöket és aprót, és menjek lóháton. Na ez betett nekem, hiszen a lovat csak messziről, és kocsiba fogva ismertem. De nem volt mit tenni. A ló (Sári) már ott állt az iroda előtt felnyergelve, a kantárszárat a magtáros fogta éppen, és mondta:

– Na gyakornok úr, ez a legszelídebb lovunk, ezt nyergeltettem magának.

– Köszönöm. – és nekifogtam a lóra szállás nagy, nehéz munkájának.

Végül fenn voltam, és kezemben a gyeplő. Na de Sári nem azt akarta, amit én. Nem indult. Megsimogattam, megpaskoltam a nyakát, de semmi. Végül is a magtáros jóindulattal rácsapott Sári hátuljára, hogy elindítsa, látva az én tehetetlenségemet.

Sári megugrott, és én – gyeplő ide vagy oda – két kézzel megöleltem a ló nyakát, és kapaszkodtam. így mentünk egy darabig, rázott kegyetlenül, majd lecsendesedett. Elengedtem a nyakát, és lépésben elértük a falut. A postán próbáltam váltani, de nem volt annyi pénz. Hová menjek? A boltokban sem tudtak váltani. Be kell mennem Miklósra, no de lóháton? Hiszen máris fáj mindenem, és úgy éreztem, hogy a hátsó fertály már nem az enyém.
Az akkori papunknak (Nagy Balázsnak hívták) volt istállója és egy SHB motorkerékpárja (ezt később az oroszok felszabadították). Elkértem a motort, miután sikerült Sárit bekötni az istállóba, és motorral mentem tovább.

Miklóson sikerült aprópénzt kapnom, és mivel még elég korán volt, gondoltam körül megyek Szolnok, Martfű, Bagimajor felé, és úgy Erzsébetbe. A lovat meg majd hazaviszi a tejes.

Így is történt, de közben Szolnokot akkor érte pontosan a nagy szőnyegbombázás. A német katonák éppen fürdőben voltak, és onnan menekültek kifelé. Ki gatyában, ki a nélkül, ki fürdőlepedőben, ki függönyben, és futottak, futottak mindenfelé. Én is sietve kimenekültem Szolnokról, és szerencsésen hazaértem.
A bombázásnak olyan nagy hatása volt, hogy senki nem csodálkozott azon, hogy lovon indultam, és motoron érkeztem, vagy, hogy reggel korán indultam, és késő délután – estefelé – érkeztem. Csak megörültek nekem, és én is nagyon örültem, hogy ezt megúsztam.

Kerek három hónapot töltöttem a gazdaságban. Nagyon jó volt, és még jobb, hogy amikor búcsúztam, Tóni bátyám négy darab vadonatúj százpengőst adott nyári munkám fejében.

Szerző: Csibrány István

Egy kis kengyeli történelem III.

Harkányi kastély

A török hódoltság idején elnéptelenedett Pusztakengyelt és környékét 1700-ban a zsadányi és törökszentmiklósi Almásy család kapta meg királyi adományként a törökszentmiklósi (akkori nevén balaszentmiklósi) uradalom részeként. A családnak, az ország különböző részein, hatalmas földterületei voltak. Birtokaikat több helyen bérbe adták a környéken élő nemeseknek, gazdáknak.

Az Almásyak, kiket ebben az időben csupán két idősebb nő képviselt, 1867 táján teljesen eladósodtak. Ügyvédjük (akit történetesen Koppely Frigyesnek hívtak) eltartási szerződést kötött velük, melynek keretében több (részben korábban bérelt) földbirtok cserélt gazdát. Valószínűleg így jutott a Harkányi (Koppely) család a pusztakengyeli és a hozzá közel fekvő pusztakúriai (Nagykúria) területhez is. Ezeken kívül övék volt még a taktaharkányi, jákfa-rábakövesdi, zalaszentgróti, abony-sashalmi majorság és több budapesti bérház.

A Szolnok megyei birtokok a II. katonai felmérés idején (melynek itteni része 1861–1868-ban készült el) már megvoltak, és a térképen Koppely-tanya néven jelölték. Huzamosabb időt először Harkányi Károly töltött itt, aki 1878-ban költözött a kengyeli kastélyba, és kezdett komolyabban foglalkozni a gazdaság fellendítésével. Modernizálta az állattenyésztést és a földművelést. A környéken elsőként használt gőzgépet (pl. csépléshez) és a mélyszántáshoz himbás gőzekét. 1893-ban 1986 katasztrális holdnyi területet művelt kis falunk környékén. Apjától Andor báró vette át, majd tőle leánya Anna örökölte a gazdaságot, mely 1923-ban már „csak” 1615 holdnyira rúgott, hiszen a bárónő a nagyatádi földreform után jókora földdarabbal járult hozzá falunk létrehozásához.

A Harkányi uradalom majorjait a XX. század első harmadában modernizálták, ekkor emelték helyben égetett téglákból az új épületeket, valamint akkor készülhetett el a gazdatiszti kúria épülete is Nagykúria-majorban. Egy 1947-es alaprajz tanúsága szerint itt egy nagymagtár, egy kismagtár, egy tehénistálló, egy istálló, három cselédlakássor, egy cselédistálló, három sertésól, két műhelyépület és egy kastély állt. Ez utóbbi földszintes, téglalap alaprajzú, egyszerű kialakítású épület. Főhomlokzata előtt 7 pilléren nyugvó mellvédes tornác húzódik. Az oldalhomlokzatok felett háromszög oromzatok láthatóak, a baloldalon két világítóablak között egy vakablakot, a jobb oldalon két világítóablakot helyeztek el. A kúriát palatető fedi, melynek középrészén hasábos, sisakkal fedett huszártorony látható. 1931-ben a csugari vasútállomásról gazdasági vasutat építettek a központi majorig, ezen szállították eladásra az uradalom terményeit, a nagy területen termelt cukorrépát és más ipari növényeket. A Harkányi birtoknak híres volt az állattenyésztése, az itt nevelt szarvasmarhák és lovak több díjat nyertek a mezőgazdasági kiállításokon. Érdekesség, hogy a bárónő személyesen szervezte meg a majorokban előállított tej Mezőtúron történő házhozszállítását. Az uradalom téglagyárat és olajütőt is üzemeltetett. Az itteni kúriában a pusztakúriai birtokrész intézője élt.

Egy kis kengyeli történelem II.

Harkányi Béla

Koppely Fülöp kisebbik fia – Károly – 1832. július 6-án született. Iskoláit a budai kegyesrendiek convictusában végezte, majd a pesti egyetemen bölcsészetet hallgatott.

1848-49-ben nemzetőr volt, ezután a hohenheimi gazdászati intézet látogatása céljából (?) külföldre távozott.

Innen hazatérve, atyja birtokain gazdálkodott, majd azok vezetését vette át és a gazdászattal kapcsolatos egyleti ügyekkel és közgazdasági tanulmányokkal foglalkozott. Ezekből, valamint angliai és németországi nemzet-, illetve mezőgazdasági utazásaiból merített tapasztalatairól a napi sajtó útján számolt be.

1861-ben nőül vette monostori Vörös István caus. reg. director lányát, Emíliát.

1867 után az ország közéletében többirányú tevékenységet folytatva vett részt. Zemplén megye tiszteletbeli aljegyzője volt, 1869-ben országgyűlési képviselővé választották a Deák-, később az Egyesült kormánypárt tagjaként.

Az 1878. évi Párizsi Világkiállításon folytatott tevékenységeiért, ahol többek között zsűri tag volt, Francia Becsületrendben részesült. Itt kiállított lovaiért dicsérő oklevelet kapott.

Ez idő tájt költözött pusztakengyeli birtokára, ahol rögtön a Szolnok megyei gazdasági egylet elnökévé választották, melyet újjászervezett. Jelenléte és munkássága hathatósan lendítette a környék gazdasági életét. 1884–87-ig, mint az Ung megyei nagybereznai kerület, 1890–91-ig, mint Újvidék város országgyűlési képviselője, a Szabadelvű Párt tagja volt.

1895-ben – testvérével együtt – régi, Taktaharkányi előnevüket megerősítve, bárói rangot kaptak I. Ferenc Józseftől, és a főrendi ház örökös tagjai lettek.

Báró Harkányi Károly 1901-ben hunyt el, emléktáblájának felirata ma is olvasható a Kerepesi temető (Fiumei úti) 28-as parcellájában, többek között Jászai Mari, Barabás Miklós és Antall József síremlékei mellett.

A család nevét, ezen az ágon, két fiú vitte tovább. Az idősebbik – Andor – 1862. február 15-én született Budapesten. Tanulmányait a fővárosban, a kegyesrendiek főgimnáziumában, a hallei egyetemen és a magyaróvári gazdasági akadémián végezte.

1884-ben, iskolái befejezése után, huszárönkéntes volt, majd szolgálaton kívüli huszárhadnagy. Az úrlovasok szövetkezetének választmányi tagja. Jeleskedett lótenyésztésben, és akadályverseny-istállót is tartott fenn. 1900-ban egybekelt gróf Csáky Albin főispán, vallás- és közoktatásügyi miniszter lányával, Mária grófnővel

A pusztakengyeli és nagykúriai birtokokat apja 1901-es halála után ő örökölte. Ezután egyre több időt töltött a gazdálkodással, főleg miután felesége 1912-ben elhunyt. A báró 1923-ban követte nejét, és az uradalom gondjai egyetlen leányára, Annára szálltak.

A fiatalabbik fivér 1869-ben született. Harkányi Béla, aki a fenti fotón látható, iskoláit szintén a kegyesrendieknél kezdte, majd a Budapesti Tudományegyetemen és a Műegyetemen, ezután pedig a lipcsei és a strasszburgi egyetemeken folytatta. Ezután tanulmányi utat tett Amerikába. 1896-ban szerezte meg a bölcsészetdoktori oklevelet, majd egzakt természettudományokkal, főképp asztrofizikával foglalkozott. Sohasem vonzotta a gazdálkodás tudománya, mint a család többi tagját.

1899–1902-ig az ógyallai asztrofizikai obszervatóriumban, mint obszervátor állt alkalmazásban.

1907-től a fővárosi Királyi Magyar Tudomány Egyetemen az asztrofotométria magántanára.

Tagja volt az országgyűlés főrendi házának. Szakirodalmi munkássága jelentős. Kiadott munkái például: A sarkmagasság változások meghatározásai és ennek magyarázata (Bp.1896), Adalékok a csillagászat elméletének fejlődéséhez (Bp.1922).

Béla 1932-ben hunyt el Budapesten, síremléke a Fiumei úti temető 29-es parcellájában áll.

És akkor lássuk a pusztakengyeli birtok történetét!

Szerző: Csibrány István

További részek: 1. rész, 3. rész.

Baghy V. – Bagimajor

Baghy Gyula és családja

Mint a neve is mutatja, ez a piciny település az egykori majorságból alakult ki, melynek – a hozzá tartozó birtokkal együtt – tulajdonosa Szécsényi Baghy Gyula és családja volt, kb. a századfordulótól a második világháborúig.

Baghy Gyula gazdasági főtanácsos – mint tudjuk – Szécsényi Baghy Béla országgyűlési képviselőnek – Erzsébet-major egykori tulajdonosának – volt a testvéröccse. Felesége Ikvai Pfeiffer Mária (1888–1973), gyermekei Márta, András és Zsófia.

Baghy Márta (1908–1986) Kékesi Nikolits Mihályhoz (1901–1992) ment férjhez. András (1910–1941) gróf Apponyi Virginiát (1916–2002) – Nagyapponyi gróf Apponyi Gyula politikus és Gladys Virginia Stewart amerikai milliomosnő lányát, az albán királyné testvérét – vette feleségül 1937-ben. Két gyermekük született, András és Júlia. Zsófiáról sajnos semmit nem tudunk.

Baghy címer

Baghy András már fiatalon daganatos betegséggel küszködött. Édesapja mindent megtett gyógyulása érdekében. Híres orvosokat hívatott fiához még külföldről is, és egy külön épületben korabeli kórházat rendezett be a beteg zavartalan nyugalmának biztosítására. Mindez azonban hiábavalónak bizonyult. András 1941. október 25-én – 31 évesen – elhunyt. Szervezete feladta a küzdelmet a titkos kórral szemben. Földi maradványait díszes temetésen, díszmagyarban, kardjával az oldalán helyezték örök nyugalomra. Felesége később kétszer is újra házasodott, de mivel (saját elmondása szerint) élete legszebb éveit első férje mellett élte meg, utolsó kívánsága szerint ő mellé temették 2002-ben, szintén Bagimajorban.

Baghy Gyula birtokán a század elején hagyományos művelés folyt. Kukorica, búza és más kalászosokat termesztettek. Meg kell említeni azonban a dinnyetermesztést is, ugyanis – korabeli elmondások szerint – bizonyos területen ugyanolyan jó, ha nem jobb dinnyét termeltek, mint Hevesen vagy Csányban. A munkák elvégzésére – helybeli embereken kívül – más településekről származó hathónapos summásokat is szerződtettek.

A gazdaságot Molnár Kálmán uradalmi főszámvevő (1901-től) és Golián Károly uradalmi főintéző (1934-től) vezette.

Baghy kastély

A földművelés mellett persze az állattenyésztés is szerepet kapott a birtokon. Juhok és marhák mellett – a környező uradalmakra jellemzően – Bagiban is minőségi egyedekből állt a ménes. Baghy Gyula nagyon büszke volt saját használatú lovaira. Ezek a gyors paripák a kastélytól a tenyői állomásig tartó utat 20 perc alatt tették meg, már ha valamelyik méltósága Budapestre vagy Aradra akart utazni.

Egy kis kengyeli történelem I.

Sashalom

Gyermekkoromban, nagyapám sokat mesélt olyan emberekről, akikről el sem tudtam képzelni kik lehettek. Egy öreg báróról, aki földjeit mindig azzal a kis lovával járta körbe, amelyikről majdnem leért a lába, hiszen ő maga magas szikár ember volt. Egy bárónőről, aki szegény nem volt szép teremtés, és magányos estéin – egyszerű ruháját felvéve – gyakran lement a cselédekhez beszélgetni, esetleg mulatságaikban részt venni.

Nagyapám sokat tudott róluk mesélni, hiszen ő ott nőtt fel, mivel édesanyja a birtokon volt cseléd. Sajnos emlékei nagy részét már elfelejtettem, ezért gondoltam utánanézek egy kicsit mit tudhatok meg ezekről az emberekről, akikkel szinte Kengyel legújabb kori történelme kezdődött.

Történetünk kezdetén ez a hely még az Almásyak birtoka volt. Tőlük bérelték törökszentmiklósi lakosok. A falunak még szinte nyoma sem volt. Ebben az időben Morvaországból egy zsidó származású család, a Koppely família költözött Magyarországra. Feltehetően Szegedre, mert Koppely Fülöp szegedi gabonakereskedő volt. Itt született két fia is, Frigyes és Károly.

Fülöp üzletei révén közelebbi kapcsolatba került - többek között - az Almásy családdal is, és az 1850-es évektől kiterjedt földbirtokot bérelt tőlük Taktaharkány környékén, melyet hamarosan meg is vásárolt. Ő maga felvette a Harkányi nevet és a területet mintagazdasággá fejlesztette. 1867-ben a nemesi címmel járó „Taktaharkányi” előnevet kapta.

Idősebbik fia Frigyes 1827-ben született. Budapesten végezvén iskolai- és egyetemi tanulmányaival, 1847-ben Zarka királyi személynök mellett működött jurátuskánt. Az 1848-as szabadságharcban, mint nemzetőr vett részt. A fegyverletétel után nagyobb külföldi utazásokat tett, ahonnan visszatérve gazdálkodással foglalkozott, s számos pénzügyi és iparvállalat, többek között a Budai Takarékpénztár, a Magyar Földhitelintézet és az Első Magyar Általános Biztosító Társaság alapításainál jeleskedett. Az 1867-ben megalakult kormány földműves-, ipari- és kereskedelmi minisztériumának kereskedelmi- és vámosztályát vezette, mígnem 1878-ban miniszteri tanácsossá nevezték ki. Mint kormánybiztos a francia világkiállításon üdvös tevékenységet fejtett ki, s kiváló érdemeket szerzett serdülő iparunk érvényre jutása érdekében. E részbeni fáradozásául 1879-ben a Magyar Királyi Vaskoronarend II. fokozatával tüntették ki, ugyanekkor a Francia Becsületrendet és az Olasz Koronarendet is elnyerte. Harkányi Frigyesnek Budapesten több háza (pl.: Andrásy út 4. sz. alatti), Sashalmon (Szolnok és Abony között) pedig gyönyörű birtoka és kastélya volt, ahol a fenti régi fotó készült. 1919. szeptember 30-án hunyt el Budapesten.

János nevű fia 1859-ben született Taktaharkányban. Tanulmányait a fővárosban, Hohenheimben és Halléban végezte. 1882-től a család zempléni nagybirtokán gazdálkodott. Híres ménese és versenyistállója volt. 1896-tól 1902-ig szabadelvű párti országgyűlési képviselő. 1903-tól főrendiházi, 1927-től felsőházi tag. 1902-től a Magyar Cukoripar Rt. elnöke. 1913. július 13-tól 1917. június 15-ig Tisza István kormányában kereskedelemügyi miniszter. Az ellenforradalmi rendszerben a gazdasági élet egyik vezető személyisége. Ő volt a Magyar Általános Hitelbank elnöke, a Ganz és Társa Danubius Rt. alelnöke, a Ganz Villamossági Rt. és a Stühmer Cukorgyári Rt. elnöke, számos ipari és kereskedelmi vállalat igazgatóságának tagja. Szintén Budapesten, 1938-ban halt meg.

Jobban érdekelhet viszont bennünket a család másik ága, hiszen a pusztakengyeli birtok hozzájuk köthető.

Szerző: Csibrány István

További részek: 2. rész, 3. rész.

Baghy IV. – Az utódok

Urbán Gáspár báró

Szécsényi Baghy Béla lányát – Ilonát – Monyorói báró Urbán Gáspár (1897–1975) vette feleségül. Hozományként szolgált e frigyben az Erzsébet‑major.

A ma élő emberek emlékezete – beleértve ebbe nagyapáink elbeszéléseit is – csupán a múlt század elejéig (húszas-harmincas évek) nyúlhat vissza. Ezért fordulhat elő, hogy az Erzsébet‑majort általában Urbán, és nem Baghy birtokként ismeri a köztudat. Ezen időszak kutatása viszont már szerencsés is abból a szempontból, hogy eseményeinek szemtanúi, fültanúi még köztünk élhetnek. A cikk következő részeinek megírása már sokkal könnyebben ment, mivel az anyag összegyűjtésénél nagy segítségemre volt egy idős barátom, Misi bácsi, aki azóta sajnos már nincs közöttünk.

E kis kitérő után tehát folytassuk!

Urbán Gáspár báró Aradon született 1897. január 6‑án. Középiskoláit Aradon és Bécsben végezte, és épp, hogy csak leérettségizett az I. világháború kitörése előtt. Mint önkéntes vonult be a császári és királyi 3. sz. közös huszárezredhez, és harminc hónapig szolgált a fronton, mely idő alatt öt vitézségi kitüntetést kapott. Tartalékos hadnagyként szerelt le. Tanulmányait ezután folytatta a Királyi József Műegyetemen, ahol 1922‑ben nyert mérnöki oklevelet. Gazdálkodással ezután kezdett foglalkozni 3200 holdas pusztakengyeli birtokán, melyhez házassága révén jutott. Letelepedése után a Szolnok vármegyei közéletben jelentős szerepeket vállalt. Tagja volt a megye törvényhatósági közgyűlésének és közigazgatási bizottságának. Elnöke a Törökszentmiklósi Római Katolikus Egyháztanácsnak. Elnöke a Szolnoki Hitelbank Rt. és a Törökszentmiklósi Takarékpénztár Rt.‑nek. A mezőtúri kerület országgyűlési képviselője, 1939‑től Szolnok vármegye főispánja, közellátási kormánybiztos

Cséplés Erzsébet-majorban

Az immár Urbán birtoknak nevezett területen hagyományos művelés folyt, búza- és kukoricatermesztés volt a fő tevékenység. A földeken hat hónapos summások dolgoztak, akiknek kocsin való érkezése és hazautazása (vendégoldalas kocsikon) nagy élmény volt a helybelieknek. Gyönyörűen daloltak. A nagyobb részben mezőkövesdi és szentistváni szegény emberek, lányok, legények igen olcsó munkaerőnek számítottak.

Az Urbán házaspár

A bárónak és feleségének két gyermeke született, Hanna és Ádám. A család 10‑15 fős személyzetével élt a birtokon. A terület központja ebben az időben is Erzsébet‑major volt. A nemesi család tagjai többnyire hintón jártak, azon a földúton, amit ma is használunk. Az erdő szélén lévő vadgesztenye fasoron keresztül hajtva érkeztek a kúriához, a mai nagy tisztásra. A tetőtér beépítéses, hosszan elnyúló épületben kb. húsz szoba volt, bársonykárpittal a falakon.

A kastély körül díszkertet létesítettek. Rózsákkal, liliomokkal, kánákkal illatozó virágoskert szegélyezte azt. A nyári melegben az erdő nyugati részén található medence szolgált fürdőzésre az uraságoknak. Az északkeleti erdőrészben fácánokat tenyésztettek, közel harminc hektáron. A kúria mögött, a terület déli részén, pedig mesterséges tó volt, ahol sok vadkacsa élt. Mindez a család és vendégeik vadászati igényét elégítette ki. Az erdőbe bevezető vadgesztenyés jobb oldalán télikert díszelgett. A cselédség számára külön cselédszállást építettek az erdő déli csücskében. A majorban és környékén lakó gyermekek számára működött az uradalmi iskola és a mindennapi igényeket elégítette ki a korabeli „ABC”, amit akkor Hangyának hívtak.