Régi történetek – Stáci bácsi és a vadászrepülő

Ehhez a történethez is vissza kell mennem egy kicsit az időben oda, amikor még a németek regnáltak Magyarországon. Mint már említettem a pusztakengyeli jegyzői kirendeltség 1928-ban létesült. Jegyzője egy Männer Károly nevű tisztviselő volt. Nos ez a jegyző Pusztakengyelen nősült, és az állomásfőnök egyik lányát vette feleségül. Az állomásfőnököt (akkoriban elöljáró) Kiss Józsefnek hívták, aki később postamester is lett, és akit a községben mindenki Stáci bácsinak hívott, az állomás (statio) szóból kiindulva. Szóval Stáci bácsi szerette a társaságot, a bort, a lányokat és minden újdonságot. Ezzel együtt igen kíváncsi ember volt, és ezt nem bűnéül rovom fel, inkább dicséretére legyen mondva. Kíváncsisága miatt néha még bajba is került.

Történt egyszer, hogy egy német vadászrepülő a Harkányi földön, a vasút túloldalán, a Montágh és Harkányi bejáró közötti sík területen (ma erdő) kényszerleszállást hajtott végre. Amíg a pilóta – Helmut – mentésre várakozott, megismerkedett az állomásfőnök-postamesterrel, majd telefon és egyéb ügyei intézése közben megismerte Stáci bácsi családját is. Jó pár nap telt el amire Németországból megérkezett a mentés, így Stáci bácsi és a német között igen jó viszony alakult ki. Amikor megjavították a gépet, és már csak a kipróbálása volt hátra, Helmut felajánlotta Stáci bácsinak, hogy elviszi egy sétarepülésre. Stáci bácsi természetesen benne volt a dologban.

Fel is szálltak sikeresen és gyönyörű szabályos köröket írtak az égre. Ám egyszerre csak a repülő feltartotta az orrát, és meredeken emelkedni kezdett. Annyira, hogy lentről már csak jó két arasznak látszott, majd lenyomta az orrát, és zuhanórepülésben jött lefelé. A mutatvány szemlélőinek (mert voltak jó páran) földbe gyökerezett a lába. Mindenki azt hitte, mégsem sikerült a javítás. A gép a föld felett vízszintesbe állt, majd simán leszállt oda ahonnan elindult. Helmut fürgén kiugrott a gépből, de Stáci bácsi nem mutatott hajlandóságot a kiszállásra. Végül a nézőknek kellett kisegíteni, és akkor látták, hogy Stáci bácsi akár egy kicsavart mosogatórongy, rogyadozva, szédelegve, kapaszkodva igyekszik folyó ügyeit takargatni. Mert bizony volt mit.

Pár év múlva már csak annyi emlék maradt, hogy Stáci bácsi a német vadászgéppel felszállt, és vad piruettek után hősként tért vissza a földre. A takargatott nyomok eltűntek az emlékekből.

Szerző: Csibrány István

Egy kis kengyeli történelem III.

Harkányi kastély

A török hódoltság idején elnéptelenedett Pusztakengyelt és környékét 1700-ban a zsadányi és törökszentmiklósi Almásy család kapta meg királyi adományként a törökszentmiklósi (akkori nevén balaszentmiklósi) uradalom részeként. A családnak, az ország különböző részein, hatalmas földterületei voltak. Birtokaikat több helyen bérbe adták a környéken élő nemeseknek, gazdáknak.

Az Almásyak, kiket ebben az időben csupán két idősebb nő képviselt, 1867 táján teljesen eladósodtak. Ügyvédjük (akit történetesen Koppely Frigyesnek hívtak) eltartási szerződést kötött velük, melynek keretében több (részben korábban bérelt) földbirtok cserélt gazdát. Valószínűleg így jutott a Harkányi (Koppely) család a pusztakengyeli és a hozzá közel fekvő pusztakúriai (Nagykúria) területhez is. Ezeken kívül övék volt még a taktaharkányi, jákfa-rábakövesdi, zalaszentgróti, abony-sashalmi majorság és több budapesti bérház.

A Szolnok megyei birtokok a II. katonai felmérés idején (melynek itteni része 1861–1868-ban készült el) már megvoltak, és a térképen Koppely-tanya néven jelölték. Huzamosabb időt először Harkányi Károly töltött itt, aki 1878-ban költözött a kengyeli kastélyba, és kezdett komolyabban foglalkozni a gazdaság fellendítésével. Modernizálta az állattenyésztést és a földművelést. A környéken elsőként használt gőzgépet (pl. csépléshez) és a mélyszántáshoz himbás gőzekét. 1893-ban 1986 katasztrális holdnyi területet művelt kis falunk környékén. Apjától Andor báró vette át, majd tőle leánya Anna örökölte a gazdaságot, mely 1923-ban már „csak” 1615 holdnyira rúgott, hiszen a bárónő a nagyatádi földreform után jókora földdarabbal járult hozzá falunk létrehozásához.

A Harkányi uradalom majorjait a XX. század első harmadában modernizálták, ekkor emelték helyben égetett téglákból az új épületeket, valamint akkor készülhetett el a gazdatiszti kúria épülete is Nagykúria-majorban. Egy 1947-es alaprajz tanúsága szerint itt egy nagymagtár, egy kismagtár, egy tehénistálló, egy istálló, három cselédlakássor, egy cselédistálló, három sertésól, két műhelyépület és egy kastély állt. Ez utóbbi földszintes, téglalap alaprajzú, egyszerű kialakítású épület. Főhomlokzata előtt 7 pilléren nyugvó mellvédes tornác húzódik. Az oldalhomlokzatok felett háromszög oromzatok láthatóak, a baloldalon két világítóablak között egy vakablakot, a jobb oldalon két világítóablakot helyeztek el. A kúriát palatető fedi, melynek középrészén hasábos, sisakkal fedett huszártorony látható. 1931-ben a csugari vasútállomásról gazdasági vasutat építettek a központi majorig, ezen szállították eladásra az uradalom terményeit, a nagy területen termelt cukorrépát és más ipari növényeket. A Harkányi birtoknak híres volt az állattenyésztése, az itt nevelt szarvasmarhák és lovak több díjat nyertek a mezőgazdasági kiállításokon. Érdekesség, hogy a bárónő személyesen szervezte meg a majorokban előállított tej Mezőtúron történő házhozszállítását. Az uradalom téglagyárat és olajütőt is üzemeltetett. Az itteni kúriában a pusztakúriai birtokrész intézője élt.

Egy kis kengyeli történelem II.

Harkányi Béla

Koppely Fülöp kisebbik fia – Károly – 1832. július 6-án született. Iskoláit a budai kegyesrendiek convictusában végezte, majd a pesti egyetemen bölcsészetet hallgatott.

1848-49-ben nemzetőr volt, ezután a hohenheimi gazdászati intézet látogatása céljából (?) külföldre távozott.

Innen hazatérve, atyja birtokain gazdálkodott, majd azok vezetését vette át és a gazdászattal kapcsolatos egyleti ügyekkel és közgazdasági tanulmányokkal foglalkozott. Ezekből, valamint angliai és németországi nemzet-, illetve mezőgazdasági utazásaiból merített tapasztalatairól a napi sajtó útján számolt be.

1861-ben nőül vette monostori Vörös István caus. reg. director lányát, Emíliát.

1867 után az ország közéletében többirányú tevékenységet folytatva vett részt. Zemplén megye tiszteletbeli aljegyzője volt, 1869-ben országgyűlési képviselővé választották a Deák-, később az Egyesült kormánypárt tagjaként.

Az 1878. évi Párizsi Világkiállításon folytatott tevékenységeiért, ahol többek között zsűri tag volt, Francia Becsületrendben részesült. Itt kiállított lovaiért dicsérő oklevelet kapott.

Ez idő tájt költözött pusztakengyeli birtokára, ahol rögtön a Szolnok megyei gazdasági egylet elnökévé választották, melyet újjászervezett. Jelenléte és munkássága hathatósan lendítette a környék gazdasági életét. 1884–87-ig, mint az Ung megyei nagybereznai kerület, 1890–91-ig, mint Újvidék város országgyűlési képviselője, a Szabadelvű Párt tagja volt.

1895-ben – testvérével együtt – régi, Taktaharkányi előnevüket megerősítve, bárói rangot kaptak I. Ferenc Józseftől, és a főrendi ház örökös tagjai lettek.

Báró Harkányi Károly 1901-ben hunyt el, emléktáblájának felirata ma is olvasható a Kerepesi temető (Fiumei úti) 28-as parcellájában, többek között Jászai Mari, Barabás Miklós és Antall József síremlékei mellett.

A család nevét, ezen az ágon, két fiú vitte tovább. Az idősebbik – Andor – 1862. február 15-én született Budapesten. Tanulmányait a fővárosban, a kegyesrendiek főgimnáziumában, a hallei egyetemen és a magyaróvári gazdasági akadémián végezte.

1884-ben, iskolái befejezése után, huszárönkéntes volt, majd szolgálaton kívüli huszárhadnagy. Az úrlovasok szövetkezetének választmányi tagja. Jeleskedett lótenyésztésben, és akadályverseny-istállót is tartott fenn. 1900-ban egybekelt gróf Csáky Albin főispán, vallás- és közoktatásügyi miniszter lányával, Mária grófnővel

A pusztakengyeli és nagykúriai birtokokat apja 1901-es halála után ő örökölte. Ezután egyre több időt töltött a gazdálkodással, főleg miután felesége 1912-ben elhunyt. A báró 1923-ban követte nejét, és az uradalom gondjai egyetlen leányára, Annára szálltak.

A fiatalabbik fivér 1869-ben született. Harkányi Béla, aki a fenti fotón látható, iskoláit szintén a kegyesrendieknél kezdte, majd a Budapesti Tudományegyetemen és a Műegyetemen, ezután pedig a lipcsei és a strasszburgi egyetemeken folytatta. Ezután tanulmányi utat tett Amerikába. 1896-ban szerezte meg a bölcsészetdoktori oklevelet, majd egzakt természettudományokkal, főképp asztrofizikával foglalkozott. Sohasem vonzotta a gazdálkodás tudománya, mint a család többi tagját.

1899–1902-ig az ógyallai asztrofizikai obszervatóriumban, mint obszervátor állt alkalmazásban.

1907-től a fővárosi Királyi Magyar Tudomány Egyetemen az asztrofotométria magántanára.

Tagja volt az országgyűlés főrendi házának. Szakirodalmi munkássága jelentős. Kiadott munkái például: A sarkmagasság változások meghatározásai és ennek magyarázata (Bp.1896), Adalékok a csillagászat elméletének fejlődéséhez (Bp.1922).

Béla 1932-ben hunyt el Budapesten, síremléke a Fiumei úti temető 29-es parcellájában áll.

És akkor lássuk a pusztakengyeli birtok történetét!

Szerző: Csibrány István

További részek: 1. rész, 3. rész.

Egy kis kengyeli történelem I.

Sashalom

Gyermekkoromban, nagyapám sokat mesélt olyan emberekről, akikről el sem tudtam képzelni kik lehettek. Egy öreg báróról, aki földjeit mindig azzal a kis lovával járta körbe, amelyikről majdnem leért a lába, hiszen ő maga magas szikár ember volt. Egy bárónőről, aki szegény nem volt szép teremtés, és magányos estéin – egyszerű ruháját felvéve – gyakran lement a cselédekhez beszélgetni, esetleg mulatságaikban részt venni.

Nagyapám sokat tudott róluk mesélni, hiszen ő ott nőtt fel, mivel édesanyja a birtokon volt cseléd. Sajnos emlékei nagy részét már elfelejtettem, ezért gondoltam utánanézek egy kicsit mit tudhatok meg ezekről az emberekről, akikkel szinte Kengyel legújabb kori történelme kezdődött.

Történetünk kezdetén ez a hely még az Almásyak birtoka volt. Tőlük bérelték törökszentmiklósi lakosok. A falunak még szinte nyoma sem volt. Ebben az időben Morvaországból egy zsidó származású család, a Koppely família költözött Magyarországra. Feltehetően Szegedre, mert Koppely Fülöp szegedi gabonakereskedő volt. Itt született két fia is, Frigyes és Károly.

Fülöp üzletei révén közelebbi kapcsolatba került - többek között - az Almásy családdal is, és az 1850-es évektől kiterjedt földbirtokot bérelt tőlük Taktaharkány környékén, melyet hamarosan meg is vásárolt. Ő maga felvette a Harkányi nevet és a területet mintagazdasággá fejlesztette. 1867-ben a nemesi címmel járó „Taktaharkányi” előnevet kapta.

Idősebbik fia Frigyes 1827-ben született. Budapesten végezvén iskolai- és egyetemi tanulmányaival, 1847-ben Zarka királyi személynök mellett működött jurátuskánt. Az 1848-as szabadságharcban, mint nemzetőr vett részt. A fegyverletétel után nagyobb külföldi utazásokat tett, ahonnan visszatérve gazdálkodással foglalkozott, s számos pénzügyi és iparvállalat, többek között a Budai Takarékpénztár, a Magyar Földhitelintézet és az Első Magyar Általános Biztosító Társaság alapításainál jeleskedett. Az 1867-ben megalakult kormány földműves-, ipari- és kereskedelmi minisztériumának kereskedelmi- és vámosztályát vezette, mígnem 1878-ban miniszteri tanácsossá nevezték ki. Mint kormánybiztos a francia világkiállításon üdvös tevékenységet fejtett ki, s kiváló érdemeket szerzett serdülő iparunk érvényre jutása érdekében. E részbeni fáradozásául 1879-ben a Magyar Királyi Vaskoronarend II. fokozatával tüntették ki, ugyanekkor a Francia Becsületrendet és az Olasz Koronarendet is elnyerte. Harkányi Frigyesnek Budapesten több háza (pl.: Andrásy út 4. sz. alatti), Sashalmon (Szolnok és Abony között) pedig gyönyörű birtoka és kastélya volt, ahol a fenti régi fotó készült. 1919. szeptember 30-án hunyt el Budapesten.

János nevű fia 1859-ben született Taktaharkányban. Tanulmányait a fővárosban, Hohenheimben és Halléban végezte. 1882-től a család zempléni nagybirtokán gazdálkodott. Híres ménese és versenyistállója volt. 1896-tól 1902-ig szabadelvű párti országgyűlési képviselő. 1903-tól főrendiházi, 1927-től felsőházi tag. 1902-től a Magyar Cukoripar Rt. elnöke. 1913. július 13-tól 1917. június 15-ig Tisza István kormányában kereskedelemügyi miniszter. Az ellenforradalmi rendszerben a gazdasági élet egyik vezető személyisége. Ő volt a Magyar Általános Hitelbank elnöke, a Ganz és Társa Danubius Rt. alelnöke, a Ganz Villamossági Rt. és a Stühmer Cukorgyári Rt. elnöke, számos ipari és kereskedelmi vállalat igazgatóságának tagja. Szintén Budapesten, 1938-ban halt meg.

Jobban érdekelhet viszont bennünket a család másik ága, hiszen a pusztakengyeli birtok hozzájuk köthető.

Szerző: Csibrány István

További részek: 2. rész, 3. rész.

Kengyel legrégibb középületei

Azt hiszem büszkeséggel tölthet el bennünket kengyelieket az a gondolat, hogy településünk és környéke évezredek óta lakott terület. Ilyenkor mindig eszünkbe jutnak a környékbeli ásatások, melyek során az őskortól kezdve a XIV. század végéig, különböző korokból származó leletek kerültek napvilágra, vagy azok az írásos emlékek, melyekben községünk régebbi névalakjai fel-feltűnnek. Az évszázadok során ezt a helyet többször tették a földdel egyenlővé, és a teljes pusztulás után többször települt be újra, indult virágzásnak. Ezen dolgok figyelembevételével persze annak is tudatában vagyunk, hogy településünk, a mai helyén, szinte még száz éves sincs. Abban is egyetérthetünk (vagy vitatkozhatunk), hogy kialakulásában nagy szerepe volt a környékbeli uradalmaknak, földbirtokosoknak.

Vajon mennyire ismerjük kis falunkat? Sajnos az a tapasztalatom, hogy az elmúlt évszázad eseményeit, szűk hazánk vonatkozásában, nem sokkal ismerjük jobban, mint az elmúlt évezredekét. Csak, hogy példákat említsek: tudjuk-e milyenek voltak Kengyel első lakóházai, és kik építették őket? Tudjuk-e hogyan zajlott le falunkban a II. világháború, vagy hogyan ment végbe a földosztás? Kik voltak az első községi képviselőtestület tagjai, kik voltak a kopjafánkon említett '56-os hősök, és mit tettek? Mikor villamosították a falut, mikor lett vezetékes ivóvizünk, melyek voltak az első középületek? Mivel ennyi dolgot képtelenség egy cikkben kifejteni, talán maradjunk ezen legutóbbi kérdésnél!

Majdnem minden településen a templomok a legrégibbek. A mi katolikus templomunk 1934-ben épült. A református régebben, 1929-ben, így egy évvel maradt le az első községi állami iskola, az 1928-ban elkészült, két tantermes, szolgálati lakással egybeépült, azóta is általános iskolaként üzemelő épülettől. Van egy ház falunkban, amelyben viszont már 1928 előtt is folyt tanítás, ez pedig az általunk postaként ismert Zrínyi úti épület. A képzeletbeli dobogó harmadik helyén tehát ez állhat. A második helyezett valószínűleg az egykor pártházként, a II. világháború előtt pedig csendőrlaktanyaként ismert Petőfi úti óvoda. Feltűnhetett már sokunknak, hogy ez a létesítmény elhelyezkedése szempontjából nem nagyon illik egyik házsorba sem. Ez valószínűleg azért lehet, mert építésekor, 1906-ban, körülötte még egyetlen utca, egyetlen ház sem volt. Az őrs létesítését a környékbeli földbirtokosok kezdeményezték. Benne állandóan 6-8 csendőr tartózkodott, kik később a közelben házhoz is jutottak. Így például az Áchim úti óvoda régi szárnya Polonyi Mihály csendőr tiszthelyettesé, a későbbi rendőrőrs pedig Szász András csendőré volt az államosítás előtt. A laktanya utolsó parancsnoka Kovács Sándor tiszthelyettes 1944. október 7-én kerékpárral menekült Szolnok irányába, a közeledő szovjet csapatok elől. Az épület még a helyi harcokban is „részt vett”, ugyanis padlásán megbújva, két német katona nyitott tüzet géppuskájával a szemben lévő kukoricásból (ma erdő) előtörő oroszokra. Lőszerük azonban hamar elfogyott, és az épületet körülzáró ellenség elfogta őket. Holttestük állítólag két napig feküdt az udvaron, mire a környékbeliek el merték hantolni

Egy falusi tanító nagy tervei, avagy hova lettek a kastélyok?

Szalai István

A tanítás, a pusztakengyeli állami népiskolában 1932. október 11-én is a nemzeti imával kezdődött. A tanító már kora reggel átsétált a szomszédos kétszobás szolgálati lakásából, a téglából épült, nagy ablakos, levélcserép tetős, vörösfenyő padlóval burkolt épületbe. Közben az előtte álló nap feladatain gondolkodott: a falusi tanító élete komoly szolgálatot jelentett. Középkorú ember lévén, még emlékezett, milyen nehéz körülmények között tanított pályája elején, a földpadlós, szegényes felszereltségű vályogházikóban. Az elmúlt években azonban mintegy ötezer falusi, tanyasi tanterem épült Magyarországon, egységes, korszerű típustervek szerint.

E kedd reggelen a tanító – a nemzeti ima szavalása közben – végigpillantott a különböző korú gyermekeken. Látta szemeikben: értik és tisztelik a magyar nemzeti jelképeket. Meg volt győződve, szilárd értékrendet kapnak iskolájában útravalóként.

Szalai István tanító úr eltűnődött. Művelt ember volt, de ekkor még nem tudhatta, hogy ezen a napon hunyta le szemét örökre gróf Klebersberg Kunó. Az ő páratlan életműve tette lehetővé az egyszerű néptanító és a gyermekek életének gyökeres változását. Klebersberg tízéves minisztersége alatt, kiemelkedő programot valósított meg. Művelődéspolitikai eredményei összefüggtek rendkívüli költségvetési lehetőségeivel, mégis pályájának és tevékenységének megalapozását a kultúrfölény-elmélet jelentette. A kultuszminiszter felismerte: a Trianon utáni zűrzavaros helyzetben, a kitörési pontot a kultúra és a tudás megerősítése jelentheti. Híres mondása: „…ne feledjük, hogy a magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá”.

Az 1920-as évektől Magyarországon az egyházak szerepvállalása az oktatás terén minden szinten megnőtt. A vasárnapi templomba járás a tankötelezettség része lett. Az 1924-es törvény szerint pedig a középiskolák céljai közé bekerült a valláserkölcs terjesztése. Ebben az időszakban kezdődtek el a szülői értekezletek, a tanulmányi versenyek, ekkor indultak a pályaválasztási tanácsadók, a rádióban pedig a szülők iskolája és az egészségügyi műsorok.