Régi történetek – Stáci bácsi és a vadászrepülő

Ehhez a történethez is vissza kell mennem egy kicsit az időben oda, amikor még a németek regnáltak Magyarországon. Mint már említettem a pusztakengyeli jegyzői kirendeltség 1928-ban létesült. Jegyzője egy Männer Károly nevű tisztviselő volt. Nos ez a jegyző Pusztakengyelen nősült, és az állomásfőnök egyik lányát vette feleségül. Az állomásfőnököt (akkoriban elöljáró) Kiss Józsefnek hívták, aki később postamester is lett, és akit a községben mindenki Stáci bácsinak hívott, az állomás (statio) szóból kiindulva. Szóval Stáci bácsi szerette a társaságot, a bort, a lányokat és minden újdonságot. Ezzel együtt igen kíváncsi ember volt, és ezt nem bűnéül rovom fel, inkább dicséretére legyen mondva. Kíváncsisága miatt néha még bajba is került.

Történt egyszer, hogy egy német vadászrepülő a Harkányi földön, a vasút túloldalán, a Montágh és Harkányi bejáró közötti sík területen (ma erdő) kényszerleszállást hajtott végre. Amíg a pilóta – Helmut – mentésre várakozott, megismerkedett az állomásfőnök-postamesterrel, majd telefon és egyéb ügyei intézése közben megismerte Stáci bácsi családját is. Jó pár nap telt el amire Németországból megérkezett a mentés, így Stáci bácsi és a német között igen jó viszony alakult ki. Amikor megjavították a gépet, és már csak a kipróbálása volt hátra, Helmut felajánlotta Stáci bácsinak, hogy elviszi egy sétarepülésre. Stáci bácsi természetesen benne volt a dologban.

Fel is szálltak sikeresen és gyönyörű szabályos köröket írtak az égre. Ám egyszerre csak a repülő feltartotta az orrát, és meredeken emelkedni kezdett. Annyira, hogy lentről már csak jó két arasznak látszott, majd lenyomta az orrát, és zuhanórepülésben jött lefelé. A mutatvány szemlélőinek (mert voltak jó páran) földbe gyökerezett a lába. Mindenki azt hitte, mégsem sikerült a javítás. A gép a föld felett vízszintesbe állt, majd simán leszállt oda ahonnan elindult. Helmut fürgén kiugrott a gépből, de Stáci bácsi nem mutatott hajlandóságot a kiszállásra. Végül a nézőknek kellett kisegíteni, és akkor látták, hogy Stáci bácsi akár egy kicsavart mosogatórongy, rogyadozva, szédelegve, kapaszkodva igyekszik folyó ügyeit takargatni. Mert bizony volt mit.

Pár év múlva már csak annyi emlék maradt, hogy Stáci bácsi a német vadászgéppel felszállt, és vad piruettek után hősként tért vissza a földre. A takargatott nyomok eltűntek az emlékekből.

Szerző: Csibrány István

Kengyel legrégibb középületei

Azt hiszem büszkeséggel tölthet el bennünket kengyelieket az a gondolat, hogy településünk és környéke évezredek óta lakott terület. Ilyenkor mindig eszünkbe jutnak a környékbeli ásatások, melyek során az őskortól kezdve a XIV. század végéig, különböző korokból származó leletek kerültek napvilágra, vagy azok az írásos emlékek, melyekben községünk régebbi névalakjai fel-feltűnnek. Az évszázadok során ezt a helyet többször tették a földdel egyenlővé, és a teljes pusztulás után többször települt be újra, indult virágzásnak. Ezen dolgok figyelembevételével persze annak is tudatában vagyunk, hogy településünk, a mai helyén, szinte még száz éves sincs. Abban is egyetérthetünk (vagy vitatkozhatunk), hogy kialakulásában nagy szerepe volt a környékbeli uradalmaknak, földbirtokosoknak.

Vajon mennyire ismerjük kis falunkat? Sajnos az a tapasztalatom, hogy az elmúlt évszázad eseményeit, szűk hazánk vonatkozásában, nem sokkal ismerjük jobban, mint az elmúlt évezredekét. Csak, hogy példákat említsek: tudjuk-e milyenek voltak Kengyel első lakóházai, és kik építették őket? Tudjuk-e hogyan zajlott le falunkban a II. világháború, vagy hogyan ment végbe a földosztás? Kik voltak az első községi képviselőtestület tagjai, kik voltak a kopjafánkon említett '56-os hősök, és mit tettek? Mikor villamosították a falut, mikor lett vezetékes ivóvizünk, melyek voltak az első középületek? Mivel ennyi dolgot képtelenség egy cikkben kifejteni, talán maradjunk ezen legutóbbi kérdésnél!

Majdnem minden településen a templomok a legrégibbek. A mi katolikus templomunk 1934-ben épült. A református régebben, 1929-ben, így egy évvel maradt le az első községi állami iskola, az 1928-ban elkészült, két tantermes, szolgálati lakással egybeépült, azóta is általános iskolaként üzemelő épülettől. Van egy ház falunkban, amelyben viszont már 1928 előtt is folyt tanítás, ez pedig az általunk postaként ismert Zrínyi úti épület. A képzeletbeli dobogó harmadik helyén tehát ez állhat. A második helyezett valószínűleg az egykor pártházként, a II. világháború előtt pedig csendőrlaktanyaként ismert Petőfi úti óvoda. Feltűnhetett már sokunknak, hogy ez a létesítmény elhelyezkedése szempontjából nem nagyon illik egyik házsorba sem. Ez valószínűleg azért lehet, mert építésekor, 1906-ban, körülötte még egyetlen utca, egyetlen ház sem volt. Az őrs létesítését a környékbeli földbirtokosok kezdeményezték. Benne állandóan 6-8 csendőr tartózkodott, kik később a közelben házhoz is jutottak. Így például az Áchim úti óvoda régi szárnya Polonyi Mihály csendőr tiszthelyettesé, a későbbi rendőrőrs pedig Szász András csendőré volt az államosítás előtt. A laktanya utolsó parancsnoka Kovács Sándor tiszthelyettes 1944. október 7-én kerékpárral menekült Szolnok irányába, a közeledő szovjet csapatok elől. Az épület még a helyi harcokban is „részt vett”, ugyanis padlásán megbújva, két német katona nyitott tüzet géppuskájával a szemben lévő kukoricásból (ma erdő) előtörő oroszokra. Lőszerük azonban hamar elfogyott, és az épületet körülzáró ellenség elfogta őket. Holttestük állítólag két napig feküdt az udvaron, mire a környékbeliek el merték hantolni