Híres kengyeli festmények

Csók István munka közben

Csók István (1865-1961) festő, grafikus. Hosszú pályája során egyike volt a legtöbb hazai és külföldi elismerést, díjat nyert magyar festőknek. Volt Képzőművészeti Főiskolai tanár és a Szinyei társaság elnöke is. Nevét, mely mondhatni világhírű, biztosan sokan ismerik Kengyelen. Biztosan sokak előtt felsejlik egy-egy híres képe, mint például az „Úrvacsora”, a „Szénagyűjtők”, az „Árvák” vagy a „Keresztapa reggelije”. Arra azonban kíváncsi lennék, mennyien tudják, hogy munkásságának egy szakasza Kengyelhez köthető. Azaz, Pusztakengyelhez. Erről tanúskodott Székesfehérváron, a közelmúltban megnyílt életmű-kiállításának egyik újdonsága, mely a harmincas években Pusztakengyelen festett művek pompás sorozata volt.

Csók 1934 és 1944 között, egy évtizeden át töltötte a nyarakat a pusztakengyeli Lederer-kastélyban. Mostani ismereteink szerint mintegy húsz alkotást köthetünk e kapcsolathoz, de a visszaemlékezések szerint egykor a harmincat is meghaladta a kengyeli művek száma. A család mindig is művészetpártolói hajlamáról volt híres. Nem csoda tehát, hogy Lederer Anna, férjével együtt úgy döntött, hogy gyermekeik portréját Csók Istvánnal festetik meg. Csók ekkor tájt igyekezett arcképfestőként is elismerést (és ezzel együtt jövedelmező portrémegrendeléseket) szerezni. 1932-ben litográfiai sokszorosításban közreadott Züzü-ciklusa pedig a gyermekportré legavatottabb hazai mesterévé tette. Így az Ungár család, mondhatni, a műfaj legjobb képviselőjéhez fordult. Az 1934 augusztusa és szeptembere között heteken át készülő festmény kivitelezése nem volt egyszerű a hosszú modellülést nehezen viselő gyerekek miatt. Csók minden módon igyekezett lekötni a kisfiúk figyelmét, festés közben a Dzsungel könyvét mesélte, a szünetekben pedig szívesen sakkozott velük. A zöldellő kastélykert háttere előtt megjelenő kék-vörös csíkos zakót viselő gyermekek színpompás együttese egyike Csók legszebb gyermekportréinak.

Gyuri és Öcsi, 1934

Az elkészült kettős képmással vélhetően a szülők is elégedettek voltak, mert hosszabb távra is megegyeztek a festővel. Megállapodásuk szerint a művész meghatározott összegű évjáradékot kap a családtól, cserébe nyaranta teljes ellátás mellett néhány hetet tölthet kastélyban, ahol 2-3 művet fest vendéglátóinak. E nagyvonalú mecenatúra igen előnyös volt Csók számára, aki elismertsége ellenére állandó anyagi gondokkal küzdött. A két család a kengyeli nyaralásokon kívül is tartotta a kapcsolatot, Bajzai utcai pesti lakásuk ugyanis csupán pár háznyira volt Csók fasori műtermétől.

A kengyeli birtok ideális környezetet és számos festői témát nyújtott Csók számára. A századfordulón épült kúriát hatalmas park övezte, rendezett virágágyásokkal, rózsalugasokkal. A kastélykert nevezetessége volt a nagyméretű medence, amelynek vizében nyaranta hűsölhettek a ház lakói és vendégeik. 1938-ban Csók e medence partján napozó fiatal lányt (Lederer Anna unokahúgát, Csázy Máriát) is megörökítette.

Fürdőruhás nő parkban, 1936

Kengyel legrégibb középületei

Azt hiszem büszkeséggel tölthet el bennünket kengyelieket az a gondolat, hogy településünk és környéke évezredek óta lakott terület. Ilyenkor mindig eszünkbe jutnak a környékbeli ásatások, melyek során az őskortól kezdve a XIV. század végéig, különböző korokból származó leletek kerültek napvilágra, vagy azok az írásos emlékek, melyekben községünk régebbi névalakjai fel-feltűnnek. Az évszázadok során ezt a helyet többször tették a földdel egyenlővé, és a teljes pusztulás után többször települt be újra, indult virágzásnak. Ezen dolgok figyelembevételével persze annak is tudatában vagyunk, hogy településünk, a mai helyén, szinte még száz éves sincs. Abban is egyetérthetünk (vagy vitatkozhatunk), hogy kialakulásában nagy szerepe volt a környékbeli uradalmaknak, földbirtokosoknak.

Vajon mennyire ismerjük kis falunkat? Sajnos az a tapasztalatom, hogy az elmúlt évszázad eseményeit, szűk hazánk vonatkozásában, nem sokkal ismerjük jobban, mint az elmúlt évezredekét. Csak, hogy példákat említsek: tudjuk-e milyenek voltak Kengyel első lakóházai, és kik építették őket? Tudjuk-e hogyan zajlott le falunkban a II. világháború, vagy hogyan ment végbe a földosztás? Kik voltak az első községi képviselőtestület tagjai, kik voltak a kopjafánkon említett '56-os hősök, és mit tettek? Mikor villamosították a falut, mikor lett vezetékes ivóvizünk, melyek voltak az első középületek? Mivel ennyi dolgot képtelenség egy cikkben kifejteni, talán maradjunk ezen legutóbbi kérdésnél!

Majdnem minden településen a templomok a legrégibbek. A mi katolikus templomunk 1934-ben épült. A református régebben, 1929-ben, így egy évvel maradt le az első községi állami iskola, az 1928-ban elkészült, két tantermes, szolgálati lakással egybeépült, azóta is általános iskolaként üzemelő épülettől. Van egy ház falunkban, amelyben viszont már 1928 előtt is folyt tanítás, ez pedig az általunk postaként ismert Zrínyi úti épület. A képzeletbeli dobogó harmadik helyén tehát ez állhat. A második helyezett valószínűleg az egykor pártházként, a II. világháború előtt pedig csendőrlaktanyaként ismert Petőfi úti óvoda. Feltűnhetett már sokunknak, hogy ez a létesítmény elhelyezkedése szempontjából nem nagyon illik egyik házsorba sem. Ez valószínűleg azért lehet, mert építésekor, 1906-ban, körülötte még egyetlen utca, egyetlen ház sem volt. Az őrs létesítését a környékbeli földbirtokosok kezdeményezték. Benne állandóan 6-8 csendőr tartózkodott, kik később a közelben házhoz is jutottak. Így például az Áchim úti óvoda régi szárnya Polonyi Mihály csendőr tiszthelyettesé, a későbbi rendőrőrs pedig Szász András csendőré volt az államosítás előtt. A laktanya utolsó parancsnoka Kovács Sándor tiszthelyettes 1944. október 7-én kerékpárral menekült Szolnok irányába, a közeledő szovjet csapatok elől. Az épület még a helyi harcokban is „részt vett”, ugyanis padlásán megbújva, két német katona nyitott tüzet géppuskájával a szemben lévő kukoricásból (ma erdő) előtörő oroszokra. Lőszerük azonban hamar elfogyott, és az épületet körülzáró ellenség elfogta őket. Holttestük állítólag két napig feküdt az udvaron, mire a környékbeliek el merték hantolni

Egy falusi tanító nagy tervei, avagy hova lettek a kastélyok?

Szalai István

A tanítás, a pusztakengyeli állami népiskolában 1932. október 11-én is a nemzeti imával kezdődött. A tanító már kora reggel átsétált a szomszédos kétszobás szolgálati lakásából, a téglából épült, nagy ablakos, levélcserép tetős, vörösfenyő padlóval burkolt épületbe. Közben az előtte álló nap feladatain gondolkodott: a falusi tanító élete komoly szolgálatot jelentett. Középkorú ember lévén, még emlékezett, milyen nehéz körülmények között tanított pályája elején, a földpadlós, szegényes felszereltségű vályogházikóban. Az elmúlt években azonban mintegy ötezer falusi, tanyasi tanterem épült Magyarországon, egységes, korszerű típustervek szerint.

E kedd reggelen a tanító – a nemzeti ima szavalása közben – végigpillantott a különböző korú gyermekeken. Látta szemeikben: értik és tisztelik a magyar nemzeti jelképeket. Meg volt győződve, szilárd értékrendet kapnak iskolájában útravalóként.

Szalai István tanító úr eltűnődött. Művelt ember volt, de ekkor még nem tudhatta, hogy ezen a napon hunyta le szemét örökre gróf Klebersberg Kunó. Az ő páratlan életműve tette lehetővé az egyszerű néptanító és a gyermekek életének gyökeres változását. Klebersberg tízéves minisztersége alatt, kiemelkedő programot valósított meg. Művelődéspolitikai eredményei összefüggtek rendkívüli költségvetési lehetőségeivel, mégis pályájának és tevékenységének megalapozását a kultúrfölény-elmélet jelentette. A kultuszminiszter felismerte: a Trianon utáni zűrzavaros helyzetben, a kitörési pontot a kultúra és a tudás megerősítése jelentheti. Híres mondása: „…ne feledjük, hogy a magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá”.

Az 1920-as évektől Magyarországon az egyházak szerepvállalása az oktatás terén minden szinten megnőtt. A vasárnapi templomba járás a tankötelezettség része lett. Az 1924-es törvény szerint pedig a középiskolák céljai közé bekerült a valláserkölcs terjesztése. Ebben az időszakban kezdődtek el a szülői értekezletek, a tanulmányi versenyek, ekkor indultak a pályaválasztási tanácsadók, a rádióban pedig a szülők iskolája és az egészségügyi műsorok.

Lederer II. – A birtok

Pálmás lépcső

A XIX–XX. század fordulóján Pusztakengyel körül elterülő 12051 kh-nyi hat nagybirtokból 4097 kh-at, tehát a terület egyharmadát, a Lederer testvérek művelték. Hatalmas földjük kb. a mai Szabadság úttól egészen Tiszatenyő határáig húzódott. Valamikor 1880 táján került ez a terület a család birtokába, majd a mezőgazdasági főiskolát végzett Lederer fivérek irányítása alatt, a századfordulótól indult virágzásnak. Valószínűleg akkor épülhetett az a gyönyörű kastély is, melynek fennmaradása esetén, ma ugyanúgy büszkén fogadhatná akár a külföldi turistákat is, mint bármelyik kastélymúzeum az országban.

A kúria körül egykoron hatalmas park volt, szépen rendezett virágágyásokkal, rózsalugasokkal és egy csodálatos medencével, melyben a család és vendégei egész nyáron hűsölhettek. A parkból, a bejárathoz vezető lankás lépcsősor két oldalát hatalmas pálmák szegélyezték, melyek a telet, más déli származású növényekkel együtt, a gondosan ápolt pálmaházban vészelték át. Zöldségeskert, üvegház gondoskodott a zöldségfélékről, így nem jelentett gondot, hogy akár hideg évszakokban is pl. zöldbabot tálaljanak a vendégeknek.

A birtokon különféle növényeket termesztettek. A hagyományos mezőgazdasági kultúrákon kívül például virágmagvakat (Angliai exportra). Az eladásra szánt terméseket – a négy majorságot és a fővonalat összekötő – lóvasúttal szállították. Korszerű villamoshálózat és gépesítés volt mindenütt. A gazdaság különböző pontjain telefonvonal, külön hívószámmal. A termelést korszerű német traktorok, angol gőzgépek és cséplőgépek segítették.

Nyári lak

A négy major egyikében (Gyárosmajor) üzemelt a mezőgazdasági szeszgyár és finomító, mely sok embernek adott munkalehetőséget. Korszerűségével és termelékenységével nyugodtan versenyre kelhetett bármelyik környékbeli üzemmel. Ki tudja? Lehet, ha 1944-ben ismeretlenek fel nem robbantják, most Kengyel ugyanolyan gyárváros lenne mint Martfű, és nem ott, hanem nálunk épült volna a növényolajgyár?

Állattenyésztésben sem maradt el a Lederer birtok a környező gazdaságoktól. Sőt, több telepen, többféle állatot tartottak. Péter például, igaz csak hobbiból, a háború alatt angóra nyulakat is tenyésztett. Különösen kimagasló volt a lótenyésztés. A versenylótól az igásig, több fajta képviseltette magát. Nagy szerepe volt a termelésben a mecklenburgi fajtának, mely kiemelkedett terhelhetőségével, ezért ezek egyedeit használták többek között a vasúti szerelvények vontatására is. Versenyparipákban sem volt hiány. A helyi lovarda istállójában nevelt példányok több országból, például híres angliai versenyekről, hoztak haza különböző díjakat.

Lederer I. – A család

A kastély

Az 1800-as évek második felétől Pusztakengyel környékén, az egykori Almásy birtokon, több család gazdálkodott. Közülük a legnagyobb területet (4097 kh-at) és talán a legszebb birtokot a Lederer család művelte. Nevük, eredetük, történelmi szerepük mára már sajnos feledésbe merült, annak ellenére, hogy földjükön (1925-ös adatok szerint), helyi viszonylatban a legtöbben, 652-en éltek.

A család történetének bemutatásában azt hiszem kivételes szerencsém van, hiszen nem csak a könyvtár és az internet volt segítségemre, hanem az egykori gazdaságban élt szemtanúk és ma is élő leszármazottak elbeszélései, megőrzött dokumentumai is. Ezekért ezúton is szeretném köszönetemet kifejezni!

A történet Budapesten kezdődött, ahol Lederer Jakab kereskedő felesége, Schwab Paulina, két szép fiú gyermeknek adott életet, egy év különbséggel. Arthur 1861-ben, öccse Károly 1862-ben látta meg a napvilágot. Sajnos édesanyjuk fiatalon (öt évvel később) elhunyt tüdővészben.

A budapesti Lederer ház

A kisfiúkat testvérei, a Schwab fivérek vették szárnyaik alá. Úgy nőttek fel, és olyan elválaszthatatlanok voltak akár az ikrek. A kiegyezés körüli időkben, a zsidótörvények enyhülésével, a család nagyobb lehetőségekhez jutott. 1880 körül Schwab Károly és fivére, az előző zsidó tulajdonosoktól, megvette a csókai (eredetileg Marczibányi) birtokot. Körülbelül ebben az időben juthattak hozzá a pusztakengyeli területhez is. A Lederer fiúk egy bécsi mezőgazdasági főiskolán végezték tanulmányaikat, mint a két gazdaság jövendő örökösei.

Dr. Lederer Deziré

1893-ban Arthur elvette a 20 éves Lévy Alice-t, aki varsói születésű volt. Károly felesége pedig Kohner Alice lett. Ekkorra a két fivér már valószínűleg megörökölte (részben megvette) a két birtokot, és együtt vezette azokat. Ezekben az időkben még Budapesten laktak. Arthur a VI. kerületi Aradi, Károly a közeli Bajza utcában.

Lévy Alice három gyermeknek adott életet. István (1894) hősi halált halt az orosz fronton 1915-ben. Halála miatt az 1897-ben született György Károlynak kellett apja nyomdokaiba lépni, és előző közgazdász (bankár) tanulmányaival felhagyva áttérni a „mezőgazdasági vonalra”. László (1900), a család nagy bánatára, szintén korán hunyt el. Ő „megúszta” az I. világháborút, „átvészelte” az olasz frontot és 1918-as hazatérését követően, egy hétre rá, spanyolnáthában halt meg.

Miután a trianoni békeszerződés Csókát Jugoszláviába helyezte át, a Lederer fivérek a megszokott testvériességgel megegyeztek abban, hogy a csókai birtokot Arthur, a pusztakengyelit pedig Károly viszi tovább tulajdonosként.