Régi történetek – ’56

Néhai Palotai Mihály visszaemlékezéseiből.

1952 nyarán a kengyeli iskola igazgatója, Antal János, megkeresett és felajánlotta, hogy az iskolájában tanítsak matematikát és fizikát. Az ajánlatot elfogadtam, és '52 szeptemberétől kezdve, komolyan véve az iskolai életet, azon voltam, hogy a megfelelő képesítéseket megszerezzem munkámhoz. A pedagógiába azonban alig mélyedhettem bele, jött '56. A forradalom teljesen felfordította az addigi életünket.

A pesti események hatására (amit a rádióból hallhattunk) Kengyelen is megkezdődött bizonyos forradalmi tevékenység. Október 23-án este néhány bátrabb és forró vérű fiatal szétrombolta a községi parkban lévő szovjet hősök emlékművét, majd 24-én a tanácsháza udvarán összetörték Lenin, Sztálin, Marx és Engels mellszobrát. 

Az, hogy az emberek elégedetlenek voltak helyzetükkel és nem ilyen demokráciát képzeltek maguknak tíz évvel azelőtt, tisztán látszott abból, hogy a 24-én délelőtt tíz órára meghirdetett nagygyűlésen szinte az egész falu ott volt. Önkéntes szónokok mondtak beszédeket, és egy idegen is megjelent valahonnan, aki állítólag politikai fogolyként előző nap szabadult a börtönből. Én nem ismertem. A gyűlésen az emberek Forradalmi Tanácsot is választottak, melynek én is tagja lettem. A tanács elnökeként Király Lajosra esett a választás, aki később felolvasta a szónokok és a megjelentek által összeállított követeléseket, mely a következőképpen hangzott:

1. Nincs többé elvtárs, csak polgártárs!
2. Menjenek haza a szovjet katonák!
3. Állítsák vissza a vallás alapú oktatást!
4. Váltsák le a kengyeli iskola igazgatóját!
5. A kommunista pártot meg kell szüntetni!
6. Minden termelőszövetkezetet fel kell oszlatni!
7. Meg kell jutalmazni a börtönből szabadult politikai foglyokat!
8. Meg kell akadályozni a szovjet csapatok felvonulását, akár fegyverrel is!

Ezekből a követelésekből szinte semmi nem valósult meg, csupán a helyi kommunista párttitkár és az iskola akkori igazgatója, Kiss László, távozott a községből.

Apámat szintén beválasztották a Forradalmi Bizottságba, s innentől kezdve ő volt a község közigazgatási vezetője. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ő ezt magától értetődő kötelességének érezte, és a forradalom alatt sem csak a politikai nézetei vezérelték, minden alkalmat megragadott, hogy az embereket védje. A községháza pincéjében bújtatta például azokat az embereket (kommunistákat, ÁVH-s katonát), akiket a forradalmárok igencsak kerestek. Többek között ezzel is hozzájárult ahhoz, hogy a községben, a forradalom alatt, semmiféle tettleges bántalmazásra nem került sor.

Engem a Községi Forradalmi Bizottság küldöttjeként, rá egy hétre Miklóson a Járási Forradalmi Bizottságba, majd ennek küldöttjeként az Országos Forradalmi Bizottságba választottak. Dr. Cseresznyés nevű, akkori tiszapüspöki orvos, és még két küldött társaságában.

Tudnivalók az önkormányzati választásról

Négy éve ilyenkor már javában dübörgött a választási kampány rekordszámú képviselő- és polgármesterjelölttel. Akkor megpróbáltuk összeszedni a legfontosabb tudnivalókat az önkormányzati választásról. Mivel újra választásra készülünk, kiegészítettük az akkor írtakat a változásokkal. Csak a ránk vonatkozó dolgokkal foglalkoztunk. Ha valami érdemleges kimaradt volna, szívesen vesszük a kiegészítést.

A helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek választásának időpontja 2014. október 12. vasárnap. A megválasztott képviselők mandátuma immáron öt évre szól, megbízásukat 2019-ig gyakorolhatják.

A választás egyfordulós (sem érvényességi, sem eredményességi küszöb nincs), amely az ország település szerkezetéhez igazodva településtípusonként más-más elemekből áll össze.

A 10 000 vagy annál kevesebb lakosú településen a helyi önkormányzati képviselőket a település választópolgárai egyéni listás választási rendszerben választják meg, ahol a település egy választókerületet alkot. A települési önkormányzat képviselőtestülete tagjainak száma a 2014. január 1-jei lakosságszám alapján került meghatározásra.

Az önkormányzati választásokon szavazhat minden magyar és nem magyar állampolgár, aki legalább 18 éves és bejelentett lakóhelye vagy tartózkodási helye van Magyarországon.

50 éves osztálytalálkozó

A kengyeli általános iskola 1964-ben végzett két osztályának diákjai és tanárai találkoztak július 26-án.

A találkozó az iskolában örömteli percekkel kezdődött. Mindannyian sokat változtunk, de azért jó volt felismerni egymást és a tanárokat.

Először osztályfőnöki óra keretében köszöntöttük a két osztályfőnököt, Borosné Nagy Máriát és Dr. Ruczné Boróczki Etelkát (Csibi nénit), majd a megjelent tanárainkat. Emléklappal és virággal köszöntük meg nekik, hogy elindítottak bennünket az élet rögös útján. Később mécses gyújtásával emlékeztünk azokra, akik már nem lehettek részesei ennek a találkozónak. Mi is kaptunk emléklapot a volt tanárainktól és a volt iskolánktól.

Miután mindenki néhány mondatban elmondta eddigi életének kis történetét, ebéddel folytatódott a találkozó. Mindannyian örültünk egymásnak és jól éreztük magunkat.

Újra az iskolában

A szervezők nevében köszönöm volt osztálytársainknak és tanárainknak, hogy meghívásunkat elfogadták. Ugyancsak köszönöm Tóthné Kispál Tünde iskolaigazgató támogatását és mindazok segítségét, akik hozzájárultak ennek a szép délutánnak a megszervezéséhez.

Csibrány Flóriánné Maros Piroska

További képek a találkozóról.

Dr. Montagh András

Dr. Montagh András

Néhány éve olvastam ezt a hírt a korabeli helyi sajtóban: „Dr. Montagh Andrást a Kormányzó Signum Laudissal tüntette ki […] A kitüntetettek között boldog büszkeséggel köszöntjük községünk szülöttét és lakósát: dr. Montagh Andrást, a kiváló galamblövő-világbajnokunkat, akinek elsőrangu teljesítményére a tavalyi galamblövő-versenyek során az egész világ felfigyelt.” (Törökszentmiklós és Vidéke. 1935. december 24. 2. o.)

Felvetődött bennem néhány kérdés: Ki az a Montagh András, aki a Signum Laudis-t, a legmagasabb állami kitüntetést megkapta? Világbajnok törökszentmiklósi (pusztakengyeli), és mégsem ismerjük őt (sem!), nem is hallottunk róla?

Montagh András 1910-ben született Budapesten. (Édesanyja – ahogy akkoriban a jómódú vidéki asszonyok – Pestre ment szülni.) Az ekkor Törökszentmiklóshoz tartozó Pusztakengyel melletti Montagh-birtokon nőtt fel. (Kengyel 1946-ban lett önálló község.) Édesapja Montagh Ákos földbirtokos, nagy adakozó, a törökszentmiklósi képviselőtestület virilis (legtöbb adót fizetők) tagja volt. Édesanyja is vállalt közéleti szerepeket: az Országos Magyar Hadimúzeum Egyesület igazgatótanácsának választott tagja, illetve a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Stefánia Szövetség aktív tagja volt – többek között. András a 8 osztályos Markó utcai, mai nevén Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett 1927-ben, majd a közgazdasági egyetemet végezte el, s közgazdaságtanból doktorált. A Pesten tanuló úri fiúk szokásos életét élte, a nyári szüneteket vidéken, otthon, a pusztakengyeli Montagh-kúriában töltötte.

Egy nyári, szünidei történet a 13 éves fiú lövésztudományáról: „…már vagy tizenhárom éves lehettem. Kinőttem a nyilazást meg a csúzlizást, és büszke tulajdonosa voltam egy 6 mm-es flóbertpuskának. […] Egy csendes nyári éjszaka szöszmötölésre ébredtünk. Meggyújtottuk a villanyt és hosszas leskelődés után megállapodtunk, hogy egy egér az oka a komissiónak, amely fel és alá sétál a függönyrúdon. Haditanácsot tartottunk, hogy mi tévők legyünk. Arra az elhatározásra jutottunk, hogy az egyedüli eljárás adott körülmények között, meglőni az egeret. Mivel a fegyver az ágy mellett állt mindig kéznél, csak pillanatok műve volt megtöltése. Szépen kivártam, míg az akrobata egér a függöny rúd végére ér, és éppen megfordult, amikor is egy jól irányzott lövéssel »blatton« lőttem. Le is pottyant azon mód holtan »Maus tot«.”

A sikeres versenyzői pályafutás indulása egy családi kapcsolatnak volt köszönhető: dr. Szilágyi Viktor, az Országos Magyar Galamblövő Egylet igazgatója a Montagh családdal régi barátságban lévén, egyik nyári kengyeli látogatása alkalmával megemlítette, hogy elvinné magával Andrást Nagykőrösre, ahová bíráskodni ment galamblövő versenyre. Az a felvetése, hogy a fiút nemcsak hogy magával viszi, de versenyezni is benevezi, édesapai ellenállásba ütközött. Hogy a család nevére szégyent ne hozzon „le kellett vizsgáznia”: azaz 12, egyenként felengedett galamb volt a próbatétel. A 14 éves fiú 11-et el is talált: megvolt az atyai engedély. Így indult el az első versenyére Montagh András, aki élt is ezzel a lehetőségével: egy második, ill. egy harmadik díjjal tért haza. Ekkor elhatározta, hogy megnyeri a világbajnokságot, „ha már az olimpiászt nem lehet, mert törölték az olimpiai számok közül az élőgalamblövést”.

Híres kengyeli festmények

Csók István munka közben

Csók István (1865-1961) festő, grafikus. Hosszú pályája során egyike volt a legtöbb hazai és külföldi elismerést, díjat nyert magyar festőknek. Volt Képzőművészeti Főiskolai tanár és a Szinyei társaság elnöke is. Nevét, mely mondhatni világhírű, biztosan sokan ismerik Kengyelen. Biztosan sokak előtt felsejlik egy-egy híres képe, mint például az „Úrvacsora”, a „Szénagyűjtők”, az „Árvák” vagy a „Keresztapa reggelije”. Arra azonban kíváncsi lennék, mennyien tudják, hogy munkásságának egy szakasza Kengyelhez köthető. Azaz, Pusztakengyelhez. Erről tanúskodott Székesfehérváron, a közelmúltban megnyílt életmű-kiállításának egyik újdonsága, mely a harmincas években Pusztakengyelen festett művek pompás sorozata volt.

Csók 1934 és 1944 között, egy évtizeden át töltötte a nyarakat a pusztakengyeli Lederer-kastélyban. Mostani ismereteink szerint mintegy húsz alkotást köthetünk e kapcsolathoz, de a visszaemlékezések szerint egykor a harmincat is meghaladta a kengyeli művek száma. A család mindig is művészetpártolói hajlamáról volt híres. Nem csoda tehát, hogy Lederer Anna, férjével együtt úgy döntött, hogy gyermekeik portréját Csók Istvánnal festetik meg. Csók ekkor tájt igyekezett arcképfestőként is elismerést (és ezzel együtt jövedelmező portrémegrendeléseket) szerezni. 1932-ben litográfiai sokszorosításban közreadott Züzü-ciklusa pedig a gyermekportré legavatottabb hazai mesterévé tette. Így az Ungár család, mondhatni, a műfaj legjobb képviselőjéhez fordult. Az 1934 augusztusa és szeptembere között heteken át készülő festmény kivitelezése nem volt egyszerű a hosszú modellülést nehezen viselő gyerekek miatt. Csók minden módon igyekezett lekötni a kisfiúk figyelmét, festés közben a Dzsungel könyvét mesélte, a szünetekben pedig szívesen sakkozott velük. A zöldellő kastélykert háttere előtt megjelenő kék-vörös csíkos zakót viselő gyermekek színpompás együttese egyike Csók legszebb gyermekportréinak.

Gyuri és Öcsi, 1934

Az elkészült kettős képmással vélhetően a szülők is elégedettek voltak, mert hosszabb távra is megegyeztek a festővel. Megállapodásuk szerint a művész meghatározott összegű évjáradékot kap a családtól, cserébe nyaranta teljes ellátás mellett néhány hetet tölthet kastélyban, ahol 2-3 művet fest vendéglátóinak. E nagyvonalú mecenatúra igen előnyös volt Csók számára, aki elismertsége ellenére állandó anyagi gondokkal küzdött. A két család a kengyeli nyaralásokon kívül is tartotta a kapcsolatot, Bajzai utcai pesti lakásuk ugyanis csupán pár háznyira volt Csók fasori műtermétől.

A kengyeli birtok ideális környezetet és számos festői témát nyújtott Csók számára. A századfordulón épült kúriát hatalmas park övezte, rendezett virágágyásokkal, rózsalugasokkal. A kastélykert nevezetessége volt a nagyméretű medence, amelynek vizében nyaranta hűsölhettek a ház lakói és vendégeik. 1938-ban Csók e medence partján napozó fiatal lányt (Lederer Anna unokahúgát, Csázy Máriát) is megörökítette.

Fürdőruhás nő parkban, 1936