Baghy IV. – Az utódok

Urbán Gáspár báró

Szécsényi Baghy Béla lányát – Ilonát – Monyorói báró Urbán Gáspár (1897–1975) vette feleségül. Hozományként szolgált e frigyben az Erzsébet‑major.

A ma élő emberek emlékezete – beleértve ebbe nagyapáink elbeszéléseit is – csupán a múlt század elejéig (húszas-harmincas évek) nyúlhat vissza. Ezért fordulhat elő, hogy az Erzsébet‑majort általában Urbán, és nem Baghy birtokként ismeri a köztudat. Ezen időszak kutatása viszont már szerencsés is abból a szempontból, hogy eseményeinek szemtanúi, fültanúi még köztünk élhetnek. A cikk következő részeinek megírása már sokkal könnyebben ment, mivel az anyag összegyűjtésénél nagy segítségemre volt egy idős barátom, Misi bácsi, aki azóta sajnos már nincs közöttünk.

E kis kitérő után tehát folytassuk!

Urbán Gáspár báró Aradon született 1897. január 6‑án. Középiskoláit Aradon és Bécsben végezte, és épp, hogy csak leérettségizett az I. világháború kitörése előtt. Mint önkéntes vonult be a császári és királyi 3. sz. közös huszárezredhez, és harminc hónapig szolgált a fronton, mely idő alatt öt vitézségi kitüntetést kapott. Tartalékos hadnagyként szerelt le. Tanulmányait ezután folytatta a Királyi József Műegyetemen, ahol 1922‑ben nyert mérnöki oklevelet. Gazdálkodással ezután kezdett foglalkozni 3200 holdas pusztakengyeli birtokán, melyhez házassága révén jutott. Letelepedése után a Szolnok vármegyei közéletben jelentős szerepeket vállalt. Tagja volt a megye törvényhatósági közgyűlésének és közigazgatási bizottságának. Elnöke a Törökszentmiklósi Római Katolikus Egyháztanácsnak. Elnöke a Szolnoki Hitelbank Rt. és a Törökszentmiklósi Takarékpénztár Rt.‑nek. A mezőtúri kerület országgyűlési képviselője, 1939‑től Szolnok vármegye főispánja, közellátási kormánybiztos

Cséplés Erzsébet-majorban

Az immár Urbán birtoknak nevezett területen hagyományos művelés folyt, búza- és kukoricatermesztés volt a fő tevékenység. A földeken hat hónapos summások dolgoztak, akiknek kocsin való érkezése és hazautazása (vendégoldalas kocsikon) nagy élmény volt a helybelieknek. Gyönyörűen daloltak. A nagyobb részben mezőkövesdi és szentistváni szegény emberek, lányok, legények igen olcsó munkaerőnek számítottak.

Az Urbán házaspár

A bárónak és feleségének két gyermeke született, Hanna és Ádám. A család 10‑15 fős személyzetével élt a birtokon. A terület központja ebben az időben is Erzsébet‑major volt. A nemesi család tagjai többnyire hintón jártak, azon a földúton, amit ma is használunk. Az erdő szélén lévő vadgesztenye fasoron keresztül hajtva érkeztek a kúriához, a mai nagy tisztásra. A tetőtér beépítéses, hosszan elnyúló épületben kb. húsz szoba volt, bársonykárpittal a falakon.

A kastély körül díszkertet létesítettek. Rózsákkal, liliomokkal, kánákkal illatozó virágoskert szegélyezte azt. A nyári melegben az erdő nyugati részén található medence szolgált fürdőzésre az uraságoknak. Az északkeleti erdőrészben fácánokat tenyésztettek, közel harminc hektáron. A kúria mögött, a terület déli részén, pedig mesterséges tó volt, ahol sok vadkacsa élt. Mindez a család és vendégeik vadászati igényét elégítette ki. Az erdőbe bevezető vadgesztenyés jobb oldalán télikert díszelgett. A cselédség számára külön cselédszállást építettek az erdő déli csücskében. A majorban és környékén lakó gyermekek számára működött az uradalmi iskola és a mindennapi igényeket elégítette ki a korabeli „ABC”, amit akkor Hangyának hívtak.

Az Erzsébet-majori Hangya ajtajában az üzletvezető: Nagy Sándor

Báró Urbán Gáspár nagyon szerette a vadászatokat, híresen jó céllövő volt. Sportlövészetben is jeleskedett. Tagja volt többek között a vármegyei Galamblövő Egyletnek, és kiváló eredményeket ért el nemzetközi versenyeken. (Érdekességképpen itt kell megjegyeznem, hogy ugyanebben az egyletben és ugyanebben a sportban – a szintén pusztakengyeli – dr. Montagh András szép eredményeit 1934-ben tetőzte be, amikor egyéni világbajnokságot nyert.)

A helyi vadászatok hírességét jellemezheti az alábbi kis anekdota, amit – több régi érdekes történet mellett – szintén Misi bácsitól hallottam: „Egyszer a pusztakengyeli Kele bácsinak valami hivatalos dolga akadt Törökszentmiklóson. Elintézte majd gyalogosan indult haza Kengyelre (12 km). Már jól kihaladt a városból, amikor egy szép nagy autó elment mellette. Ez ritkaság volt abban az időben.

Horthy Miklós és felesége az egyik vadászaton

Az autó megállt és egy csillogó‑villogó ruhás katonatiszt szállt ki belőle. Odament Kele bácsihoz, illedelmesen köszönt és mondta, hogy ők is arra mennek, elviszik, szálljon be. Nem kérette magát úgy, amint volt porosan, mezítlábasan beült a hátsó ülésre, mert hogy azt mondta neki valaki, hogy »ide üljön bátyám«. Kele bácsinak ismerősnek tűnt az úr, nagy gondban volt, hogy ki is lehet az. Már majdnem Kengyelre értek, amikor beugrott neki. Az áldóját ez a kormányzó!

És valóban Horthy Miklós volt, aki vadászni ment Erzsébet‑majorba.”

A fenti történet kissé hihetetlennek tűnne (nem mintha barátom szavait kétségbe vonnám), ha nem tudnánk, hogy kik voltak Urbán báró felmenői. Nagyapja, Urbán Iván, Arad vármegye és Arad szabad királyi város főispánja. Ő révén emeltetett a család 1912‑ben bárói rangra. Iván fia, Péter, országgyűlési képviselő és az Arad vármegyei gazdasági és politikai közélet vezető személyisége. Neje – Urbán Gáspár édesanyja – Jószási Purgly Ilona volt. Igen! Jószási Purgly Magdolna, vagyis Horthy Miklósné, azaz a kormányzóné testvére. Ugye így már értünk mindent? Mivel az ország kormányzója szintén nagy híve volt a vadászatoknak, többször látogatott e céllal Pusztakengyelre, vagy éppen hívta ő meg a kengyeli rokonokat egy-egy trófea kilövésére.

Az erzsébeti kastély szalonja

A harmincas években Urbán bárót már annyira lefoglalták a vármegyei és országos politikai tevékenységei, hogy birtokával nem tudott annyit és olyan alapossággal foglalkozni, ahogyan azt szerette volna. Elhatározta hát – bár fájó szívvel –, hogy gazdaságát bérbe adja. Első bérlői – 1932‑től – az abonyi származású Eckstein testvérek voltak, István, Kálmán, László és Miklós. Későbbi bérlője Gottescha Béla, akinek ekkor már a környékben több száz holdnyi bérelt földje volt. Érdekesség, hogy Gottescha veje – a Zboray nevű versenyistálló tulajdonos – itt pihentette, teleltette a negyvenes évek talán leghíresebb favorit versenylovát, Kamarást, amelynek külön istállója, vízvezetékes abrakolója, zsokéja, lovásza volt. Zboray László és lova, Kamarás emlékére még manapság is tartanak galopp emlékversenyeket.

A háború után az Urbán birtok is ugyanarra a sorsra jutott, mint a többi környékbeli uradalom. Az 1945‑ös földosztáskor a földigénylő bizottság itt kezdte meg, és a falu felé haladva mérte, osztotta a területeket a jelentkezőknek. A kastély bontásra került. Födémszerkezetének vasgerendáit például a törökszentmiklósi Kálvária-kápolna templommá bővítéséhez használták fel 1949‑ben. Erzsébet‑major még sokáig lakott hely volt. Az iskola 1964‑ig fogadta a környékben lakó gyermekeket.

Urbán Hanna és édesanyja sorsáról sajnos nem tudok semmit. Ádám, aki a kolozsvári egyetemre járt, tanulmányait megszakítva, 1943‑ban külföldre utazott, és híres dzsesszdobos lett. A báró 1975‑ben hunyt el Budapesten. A Farkasréti temető 19‑es parcellájában nyugszik, anyósa egerfarmosi Kandó Irén és annak második férje mellett.

A Baghy család másik, ismertebb ágáról, melynek otthona a mai Bagimajorban volt, a következő cikkben fogok írni.

Szerző: Csibrány István

További részek: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 5. rész