Aranykalász

A csikó

Napjainkban a lovassport, mintha kezdene újraéledni Kengyelen. Azért írom, hogy újra, hiszen községünkben már szinte hagyománya van e nemes állatfaj tartásának, tenyésztésének és a tenyésztés csúcsán álló egyedek megmérettetésének.

Hallottunk már a környéken volt uradalmak méneseiről, istállóiról, gyönyörű és kiváló versenyparipáiról, de ebben az írásban most nem ezekről szeretnék írni. Az a ló, amelyről itt szó lesz, egy nagyon nehéz időszakban, egy világégés utáni, újonnan alakult, szegényes kis faluból indult a fővárosba és próbált meg bekerülni a versenypálya legjobbjai közé. A II. világháború után is voltak sikereink. A volt Harkányi istállóban, a Dózsa téesz ménesében több díjnyertes példányt neveltek. Viszont közvetlenül a háború után, egy magánembernek Pesten lovat futtatni – szerintem – nagy szó volt.

Járatás

Lipcsei József nevét biztosan sokan ismerik, főleg az idősebbek közül. Sokak fülében ismerősen cseng a Lipcsei kocsma elnevezés. A régi futballrajongók is felkaphatják fejüket, hiszen Józsi bácsinak oroszlánrésze volt a kengyeli sportpálya és futballcsapat létrehozásában. Azt viszont már kevesen tudják, hogy őt választották 1946-ban községünk első főbírájává. Ezekből is láthatjuk, milyen sokoldalú ember volt, mégis fő foglalkozásának az italmérést választotta, mert mindig szeretett emberek közt lenni. Már 1945 előtt is ezzel foglalkozott a volt Római Katolikus Körben, majd házát, az Áchim úton, úgy építette, hogy abban helyet kapott a kocsma is. A kocsmához viszont kellett egy lovaskocsi, hiszen a bort Tiszaföldváron lehetett legközelebb beszerezni.

Aranykalász

Az első lovat Mancinak hívták. Akkoriban ritka volt a két lovas fogat, gyakran lehetett látni, főleg földművelésnél, hogy egy lovat és egy tehenet fogtak egymás mellé. Lipcsei bácsi is alig várta, hogy 1945-ben megszülessen Manci csikója, Aranykalász. A kis jövevény gyorsan erősödött. Szép küllemű jó állású növendék serdült belőle.

– Meglátjátok, versenyló lesz! – mondogatta büszkén gazdája a pulthoz látogató ismerősöknek. Persze, ezt ő sem gondolta komolyan.

A kocsma már akkoriban is jó üzletágnak számított, ezért egyre több hordót kellett szegény Mancinak húznia. éppen ideje volt már, hogy Kalász is besegítsen. A vendégek viszont egyre többen kérdezgették:

– Jóska bácsi, mi lesz már a versenylóval? Mikor fog indulni? Hol lesz a futam? Kengyel és Földvár között?

Jóska bácsi eleinte csak pironkodott. úgy tett, mint aki nem hallja a nagy zsivajban. Egy idő után azonban megunta és büszkén rávágta:

– Pesten! Pesten fog indulni!

– Eszednél vagy? – fogadta a jó hírt Juliska néni, a felesége.

– A Manci nem fogja egyedül bírni! Meg egyébként is, hogy akarod elintézni?

– Majd megoldjuk valahogy. – válaszolta a rá jellemző magabiztossággal a férj.

– Majd írok a Miskának.

Régi képek – Karácsony

Történetet sajnos nem tudok. A személyekből is csak egyről tudom, hogy a kengyeli állami iskola első tanítónője volt, Sárika néni. Férjével – Szalay Istvánnal – ketten voltak az első tanítók a kéttantermes épületben, amely a mai sarki épület. Az iskolának akkor még nyitott, boltíves folyosója volt (a képen jól látszik), de erre már nagyon kevesen emlékeznek, hisz réges-rég befalazták.

 

Szerző: Csibrány István

Képrejtvény

Az alábbi két kép szinte majdnem azonos. A figyelmes szemlélődő számára azonban feltűnhet, hogy közöttük számos apró eltérés van. De vajon mennyi? Megfejtés: 65, azaz hatvanöt év.

 

A következő két kép viszont már igazi profi megfigyelőknek való, ugyanis sokkal több az eltérés közöttük. Évben mérve: kb. 100.

 

Szerző: Csibrány István