 |
| Hérics |
Hazánkban Csorvás után Kengyel a második ismertté vált természetes előfordulási helye a volgamenti héricsnek. Közép-Európában, a csorvási és kengyeli termőhelyen kívül csak Kolozsvár közelében, valamint a Kárpáton túl, Jászvásár környékén ismertek állományai.
A növényt Magyarországon 1935-ben fedezték fel Herkner Zoltán vasúti főmérnök segítségével, ő figyelt fel a vonatból a nagy sárga, feltűnő virágaira a Csorvás Orosháza vasútvonalon. Néhány példányt elküldött a Magyar Nemzeti Múzeum növénytárába Jávorka Sándor akadémikusnak, aki a dél-orosz, nyugat-szibériai sztyeppékről ismert, volgamenti héricsnek azonosította a fajt. Feltételezik, hogy több más termőhelye volt még ebben az időszakban a Dél-Tiszántúlon, melyek közül a pusztaföldvári, kunágotai, illetve hódmezővásárhelyi állományok váltak ismertté az 1960-as években, ezek azonban később megsemmisültek.
Az Országos Természetvédelmi Hivatal 1971-ben nyilvánította védetté az akkor még volgamenti hérics néven ismert növényt. Az 1990-es évek elején botanikusok újból elvégezték a növény rendszertani besorolását, és megállapították, hogy amit addig volgamenti hérics néven ismertünk, az valójában erdélyi hérics (Adonis transsylvanica). Az egyedekre és a területre vonatkozó országos védettség továbbra is változatlanul fennmaradt.
A hérics botanikai jellemzése a következő: fészkes virágzatú, főgyökér rendszerű, sziromlevele sárga, nagysága kb. mint a margaréta, dudvás szárú, szárán többfelé indul a virág, tőelosztással történik a szaporítása. A növény értéke a gyökerében rejlik, amely mind állatoknál, mind embernél káros daganatok, gennyesedések elhajtására, megszüntetésére szolgáló alapanyagot tartalmaz. Virágzása kora tavasszal, az ibolya nyílása előtt, vagy azzal egy időben történik.
Szerző: szabózé
