Községünk, mint ezt már többször is leszögeztük, viszonylag rövid történelmi múlttal rendelkezik. Éppen ezért nem volt meglepő számomra mikor azt olvastam némely, a témával foglalkozó könyvben, hogy népi viselete jellegtelen. Leginkább jellemzők a bőrruhák: suba, ködmön, melles. A szokásokból a citerás bálok, lakodalmi, névnapi és disznótori mulatságok emelhetők ki. Valamikor élénk hangszeres (citerás) élet folyt itt. Korábban nagy eseménynek számított az újévi cselédszegődtetés is. Amin kicsit jobban meglepődtem, hogy az írások szerint igen gazdag volt a falu boszorkány és táltos hitvilága. A babonás történetek, a régebbi balladák, históriák, summás dalok ma is elevenen élnek.
Utánanéztem, hogy vajon fellelhető-e még régi történet az említettekből.
Íme: „A mondák szerint a kengyeli Baghy-domb valaha mesés kincseket rejtegetett. A népi emlékezet szerint, egy szegény juhászbojtár, Bagi Gyula kutyája kaparta ezeket a felszínre, amitől gazdája egyszeriben meggazdagodott. El is nevezték a halmot a juhászról, Baghy-dombnak.”
Vajon van-e alapja ennek az elbeszélésnek? Főszereplője, mint tudjuk, valós személy volt, viszont valószínűleg nem róla, sokkal inkább egyik felmenőjéről szólt a történet eredeti változata.
A szécsényi Baghy család 1622-ben kapott címeres nemeslevelet, Baghy Balázs, János és István révén, II. Ferdinánd királytól. A család ekkor Nógrád vármegyében, Szécsényben élt. A nemességet 1622 augusztusában hirdették ki a vármegye közgyűlésén. A família egyes ágai a XVIII. század elején Bács-, Csongrád- és Heves-Külső-Szolnok vármegyékbe költöztek át. A csongrád vármegyei ágból származó Bagi József (1800-1886) parasztnábob nevét országszerte ismerték, mivel különcsége miatt a korabeli társasági lapok rendszeresen írtak róla.
Emlékét tíz vármegyének közel száz faluja, városa örökítette meg anekdotákban. Például a szankiak szintén véletlen kincsleletnek tulajdonítják Bagi uram vagyonának eredetét. Erről több monda is tanúskodik.
Íme az egyik: ”Baginak a kutyája kint a pusztán fiadzott meg. Odahordta neki a gazda az ennivalót. Amint egyszer megnézte a kutyakölyköket, látta, hogy egy csomó arany volt a homok alatt. Kiásta és abból vette a nagy birtokot.”
A másik történet szerint meg: „A sumárban a kutya elkezdett kaparni. De kapart rendesen. Az öreg oszt megnézte, mi van ott. Ott találta meg a sok pénzt. Abbúl gazdagodott meg.”
A parasztnábob alakját jellegzetessé tette, hogy dúsgazdagon is kék abaposztó ruhát, mándlit viselt, nadrágellenzőjébe piros, olajos kendőt húzott, s így ruházata egyaránt megtéveszthetett urat és parasztot. Megjárta viszont, aki paraszti állapota miatt csúfot űzött vele: ravaszsága, vagyona, önérzete, hozzásegítette, hogy sorra rápirítson mindegyikére. Így érthető, hogy a hagyomány olykor Mátyás királyéval, máskor népmeséink földön járó Jézus Krisztusáéval rokon történeteket kapcsolt személyéhez.
Ilyen történet például, mikor fiatal korában juhászbojtárként elkóborolt kutyájának keresésére indult: „A pulit egy galagonyabokor tövében találta meg, ahol az megfiadzott, s fészket kapart kölykeinek. A kikapart földben meg Bagi csillogó aranyakat vett észre. A pulit hazavitte, de felfedezéséről nem szólt a gazdának, hanem titokban visszatért és kiásta a földben lévő kincset. Gazdag ember lett, de életformáján, viselkedésén és öltözködésén mit sem változtatott, emiatt később gatyás bárónak, mándlis milliomosnak nevezték Mikor már pusztái, barmai, ménesei, nyájai voltak, gyalogszerrel elindult egyik pusztájáról a másikra. Útközben egy uradalomhoz érkezett, ahol a hosszú gyaloglástól kimerülve lefeküdt egy szekérbe és elaludt. Közben az uraság éppen kanászt keresett. Meglátva az ispán a szekérben a rosszgúnyájú idegent, megkérdezte, mi járatban van, vajon nem szegődne-e az urasághoz kanásznak.
– El én, ha jól megfizetnek! – válaszolta Bagi.
– Ugyan mit kérne? – volt az újabb kérdés.
– Nem többet, csak a jószágaimnak adjanak helyet, meg legelőt, a kutyáimnak meg ennivalót!
Az ispán nem is kérdezett többet, megtörtént az egyezség, s pár nap múlva megérkezett az uradalomba egy barom, másnap egy ménes, utána egy szép selymes juhnyáj. Az ispán szörnyülködve látta, hogy azok minden legelőjét elfoglalják, és tudakolni kezdte, kié az a rengeteg jószág, s miért hajtják az uraság pusztáira. Végre Bagitól tudta meg, hogy összes birtokuk is kevés volna a kanász szegődsége feltételeinek teljesítésére.”
A parasztnábob alakja előbb-utóbb megjelent az irodalomban is. Jókai Mór: És mégis mozog a föld című regényének, nem egészen egységesen ábrázolt parasztszereplője, Tóth Máté uram, az író noteszében például még Bagi néven szerepel. A szentesi dúsgazdag parasztot már saját nevével szerepelteti Jókai a Jocus és Momus című kötetében, több oldalon keresztül.
Bagi uram megjelenik pl. Tamási: Hullámzó vőlegény című színpadi művében, és több Mikszáth Kálmán által írt novellában (Pl.: Bagi uram frakkban 1884, Parasztmágnások 1883.).
Láthatjuk, hogy a „gatyás báró” – a tehetősek között a vagyona, a szegények között pedig egyszerűsége miatt – nagy népszerűségnek örvendett. Olyannyira, hogy 1861 és 1868 között még Csongrád főbírájának is megválasztották.
A parasztnábob legendás gazdagsága ellenére még a vármegyegyűlésekre sem öltött ünneplő ruhát, olyat, amely vagyonához és nemesi státuszához illett volna, hanem oda is csak parasztgúnyában, bundában és parasztszekéren utazott, mint bármely más helyre. Gyermekei számára viszont már a nemesi életformához igazodó neveltetést, az újonnan megszerzett birtokokon történő kúriaépítkezésekhez pedig az anyagi eszközöket is biztosította.
A legendák világából kerüljünk a valóságba és nézzük, hogyan vetette sorsa Pusztakengyelre a Baghy családot!
Szerző: Csibrány István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése