Dr. Montagh András

Dr. Montagh András

Néhány éve olvastam ezt a hírt a korabeli helyi sajtóban: „Dr. Montagh Andrást a Kormányzó Signum Laudissal tüntette ki […] A kitüntetettek között boldog büszkeséggel köszöntjük községünk szülöttét és lakósát: dr. Montagh Andrást, a kiváló galamblövő-világbajnokunkat, akinek elsőrangu teljesítményére a tavalyi galamblövő-versenyek során az egész világ felfigyelt.” (Törökszentmiklós és Vidéke. 1935. december 24. 2. o.)

Felvetődött bennem néhány kérdés: Ki az a Montagh András, aki a Signum Laudis-t, a legmagasabb állami kitüntetést megkapta? Világbajnok törökszentmiklósi (pusztakengyeli), és mégsem ismerjük őt (sem!), nem is hallottunk róla?

Montagh András 1910-ben született Budapesten. (Édesanyja – ahogy akkoriban a jómódú vidéki asszonyok – Pestre ment szülni.) Az ekkor Törökszentmiklóshoz tartozó Pusztakengyel melletti Montagh-birtokon nőtt fel. (Kengyel 1946-ban lett önálló község.) Édesapja Montagh Ákos földbirtokos, nagy adakozó, a törökszentmiklósi képviselőtestület virilis (legtöbb adót fizetők) tagja volt. Édesanyja is vállalt közéleti szerepeket: az Országos Magyar Hadimúzeum Egyesület igazgatótanácsának választott tagja, illetve a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Stefánia Szövetség aktív tagja volt – többek között. András a 8 osztályos Markó utcai, mai nevén Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett 1927-ben, majd a közgazdasági egyetemet végezte el, s közgazdaságtanból doktorált. A Pesten tanuló úri fiúk szokásos életét élte, a nyári szüneteket vidéken, otthon, a pusztakengyeli Montagh-kúriában töltötte.

Egy nyári, szünidei történet a 13 éves fiú lövésztudományáról: „…már vagy tizenhárom éves lehettem. Kinőttem a nyilazást meg a csúzlizást, és büszke tulajdonosa voltam egy 6 mm-es flóbertpuskának. […] Egy csendes nyári éjszaka szöszmötölésre ébredtünk. Meggyújtottuk a villanyt és hosszas leskelődés után megállapodtunk, hogy egy egér az oka a komissiónak, amely fel és alá sétál a függönyrúdon. Haditanácsot tartottunk, hogy mi tévők legyünk. Arra az elhatározásra jutottunk, hogy az egyedüli eljárás adott körülmények között, meglőni az egeret. Mivel a fegyver az ágy mellett állt mindig kéznél, csak pillanatok műve volt megtöltése. Szépen kivártam, míg az akrobata egér a függöny rúd végére ér, és éppen megfordult, amikor is egy jól irányzott lövéssel »blatton« lőttem. Le is pottyant azon mód holtan »Maus tot«.”

A sikeres versenyzői pályafutás indulása egy családi kapcsolatnak volt köszönhető: dr. Szilágyi Viktor, az Országos Magyar Galamblövő Egylet igazgatója a Montagh családdal régi barátságban lévén, egyik nyári kengyeli látogatása alkalmával megemlítette, hogy elvinné magával Andrást Nagykőrösre, ahová bíráskodni ment galamblövő versenyre. Az a felvetése, hogy a fiút nemcsak hogy magával viszi, de versenyezni is benevezi, édesapai ellenállásba ütközött. Hogy a család nevére szégyent ne hozzon „le kellett vizsgáznia”: azaz 12, egyenként felengedett galamb volt a próbatétel. A 14 éves fiú 11-et el is talált: megvolt az atyai engedély. Így indult el az első versenyére Montagh András, aki élt is ezzel a lehetőségével: egy második, ill. egy harmadik díjjal tért haza. Ekkor elhatározta, hogy megnyeri a világbajnokságot, „ha már az olimpiászt nem lehet, mert törölték az olimpiai számok közül az élőgalamblövést”.

A versenysikerek útjára a gróf Almásy Imre dr. elnöklete alatt, és vitéz Scheftsik György dr. kezdeményezésére 1924-ben alakult Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Galamblövő Egyletben indult el, majd 1934-ben, 24 évesen, megnyerte az egyéni galamblövő-világbajnokságot, 53 induló közül. Szerényen így emlékezett sikeres pályafutására, fiatalkorára: „Lövési képességeim növekedésével belekerültem a galamblövő versenyzők soraiba, felnőttem és serényen vadásztam.”, illetve „Hogyan is tudnám felejteni vadászmúltamat? – Napsütötte gyermekkoromat, mogyoróbokorból vágott íjaimat, csúzlijaimat és az első igazi puskámat. – A gyönyörű alföldi foglyászatokat, az izgalmas első hajtóvadászatomat, hűséges vadászkutyáimat? […] Dehogy is tudom felejteni őket! Még álmomban is visszatérnek, és visznek messzi tájak vadászterületeire.” – írta 1998-ban megjelent könyvének előszavában.

Első nagy versenyérmét, egy Európa-bajnoki egyéni bronzérmet 20 évesen, 1930-ban, egyetemistaként Rómában szerezte, majd ezután érmek sora következett. Érdekesség, hogy ezt a bronzot élőgalamblövészetben 72/71-es eredménnyel érte el, amely az ekkori versenyek színvonalát hűen tükrözte: 72 lövésből 1 hibával csak 3. lehetett…

Sörétes puskában szaktekintélynek számított. Például 1934-es világbajnoki győzelme után a magyar Frommer fegyvergyár tulajdonosa, Frommer Rudolf egy újonnan kifejlesztett, 12-es kaliberű sörétes puskához szakértőnek kérte fel. Egyik mai tisztelője, Kovács László, szintén író és vadászó kollégája így írt róla a Magasles című lap 2007. novemberi számában: „Rángatós sörétes ismétlőkkel több híres magyar vadász remekelt. Mind között alighanem dr. Montagh András volt a legjobb lövő.”

Montagh tagja volt annak a világhírű magyar koronglövő csapatnak, mely a harmincas években több világ- és Európa-bajnokságot nyert. A világhírű magyar koronglövő csapat - amely a 20-as, 30-as években mindent megnyert, – tagjait szoros sportbarátság fűzte egybe mindennemű irigykedés nélkül. Lövőkabátjukon nem tűzték fel – ahogy ez akkoriban gyakori szokás volt – más ország jelvényét, csak a „szentkoronás, magyar háromszínű paizs”-ot.

Világverő trapcsapat, 1934. Balról jobbra: Sárkány József, dr. Montagh András, Dóra Sándor, dr. Halasy Gyula, dr. Lumniczer Sándor, Strassburger István, Dóra Pál és Szilágyi Viktor

Ez a csapat a történelem viharában szétszóródott, többük úri származása nem férhetett össze a háború utáni viszonyokkal. A Montagh-birtokot a „felszabadító” orosz horda szétdúlta, s mint sokszor jellemző, nem is kellett, de vitték alapon pusztították el, amit találtak. A díszhintót elvitték, de később a szántóföldön hagyva megtalálták. Birtokait elvették, ő osztályidegen lett. Ahogy osztályidegenként az oroszok lelőtték kedves kutyáját, a bohókás, kölyökkorában kapott, de később a legjobb vadászkutyák egyikévé váló fekete pulit, akinek hosszú pedigréje alapján „Chudle von Nem tudom én Mi” volt a neve, de az alföldi népnyelv egyszerűen csak Csúzlinak nevezte el.

A második világháború után, 1948-ban az Egyesült Államokban kezdett új életet. Öt esztendő múlva már egy háromezer hektáros fácánfarm vezetője volt, melyhez száz holdas halastó és egy koronglövő pálya is tartozott. Az 1971-ben Amerikában kiadott szakkönyve, a „Sikeres sörétlövés”, a lövésoktatás alapműve lett, amely több kiadást is megélt. Magyarul csak 1996-ban jelenhetett meg, úgy, hogy Montagh 85 évesen, közel 40 éves magyar földtől való távolléte után maga fordította magyarra. Másik könyve a „Négy földrészen vadásztam”, amely vadászkalandjait tartalmazza, 1998-ban jelent meg magyarul.

Forrás: Csőke Tibor: Dr. Montagh András, a legeredményesebb törökszentmiklósi sportoló

Szerző: Csibrány István