Dr. Montagh András

Dr. Montagh András

Néhány éve olvastam ezt a hírt a korabeli helyi sajtóban: „Dr. Montagh Andrást a Kormányzó Signum Laudissal tüntette ki […] A kitüntetettek között boldog büszkeséggel köszöntjük községünk szülöttét és lakósát: dr. Montagh Andrást, a kiváló galamblövő-világbajnokunkat, akinek elsőrangu teljesítményére a tavalyi galamblövő-versenyek során az egész világ felfigyelt.” (Törökszentmiklós és Vidéke. 1935. december 24. 2. o.)

Felvetődött bennem néhány kérdés: Ki az a Montagh András, aki a Signum Laudis-t, a legmagasabb állami kitüntetést megkapta? Világbajnok törökszentmiklósi (pusztakengyeli), és mégsem ismerjük őt (sem!), nem is hallottunk róla?

Montagh András 1910-ben született Budapesten. (Édesanyja – ahogy akkoriban a jómódú vidéki asszonyok – Pestre ment szülni.) Az ekkor Törökszentmiklóshoz tartozó Pusztakengyel melletti Montagh-birtokon nőtt fel. (Kengyel 1946-ban lett önálló község.) Édesapja Montagh Ákos földbirtokos, nagy adakozó, a törökszentmiklósi képviselőtestület virilis (legtöbb adót fizetők) tagja volt. Édesanyja is vállalt közéleti szerepeket: az Országos Magyar Hadimúzeum Egyesület igazgatótanácsának választott tagja, illetve a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Stefánia Szövetség aktív tagja volt – többek között. András a 8 osztályos Markó utcai, mai nevén Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett 1927-ben, majd a közgazdasági egyetemet végezte el, s közgazdaságtanból doktorált. A Pesten tanuló úri fiúk szokásos életét élte, a nyári szüneteket vidéken, otthon, a pusztakengyeli Montagh-kúriában töltötte.

Egy nyári, szünidei történet a 13 éves fiú lövésztudományáról: „…már vagy tizenhárom éves lehettem. Kinőttem a nyilazást meg a csúzlizást, és büszke tulajdonosa voltam egy 6 mm-es flóbertpuskának. […] Egy csendes nyári éjszaka szöszmötölésre ébredtünk. Meggyújtottuk a villanyt és hosszas leskelődés után megállapodtunk, hogy egy egér az oka a komissiónak, amely fel és alá sétál a függönyrúdon. Haditanácsot tartottunk, hogy mi tévők legyünk. Arra az elhatározásra jutottunk, hogy az egyedüli eljárás adott körülmények között, meglőni az egeret. Mivel a fegyver az ágy mellett állt mindig kéznél, csak pillanatok műve volt megtöltése. Szépen kivártam, míg az akrobata egér a függöny rúd végére ér, és éppen megfordult, amikor is egy jól irányzott lövéssel »blatton« lőttem. Le is pottyant azon mód holtan »Maus tot«.”

A sikeres versenyzői pályafutás indulása egy családi kapcsolatnak volt köszönhető: dr. Szilágyi Viktor, az Országos Magyar Galamblövő Egylet igazgatója a Montagh családdal régi barátságban lévén, egyik nyári kengyeli látogatása alkalmával megemlítette, hogy elvinné magával Andrást Nagykőrösre, ahová bíráskodni ment galamblövő versenyre. Az a felvetése, hogy a fiút nemcsak hogy magával viszi, de versenyezni is benevezi, édesapai ellenállásba ütközött. Hogy a család nevére szégyent ne hozzon „le kellett vizsgáznia”: azaz 12, egyenként felengedett galamb volt a próbatétel. A 14 éves fiú 11-et el is talált: megvolt az atyai engedély. Így indult el az első versenyére Montagh András, aki élt is ezzel a lehetőségével: egy második, ill. egy harmadik díjjal tért haza. Ekkor elhatározta, hogy megnyeri a világbajnokságot, „ha már az olimpiászt nem lehet, mert törölték az olimpiai számok közül az élőgalamblövést”.

Híres kengyeli festmények

Csók István munka közben

Csók István (1865-1961) festő, grafikus. Hosszú pályája során egyike volt a legtöbb hazai és külföldi elismerést, díjat nyert magyar festőknek. Volt Képzőművészeti Főiskolai tanár és a Szinyei társaság elnöke is. Nevét, mely mondhatni világhírű, biztosan sokan ismerik Kengyelen. Biztosan sokak előtt felsejlik egy-egy híres képe, mint például az „Úrvacsora”, a „Szénagyűjtők”, az „Árvák” vagy a „Keresztapa reggelije”. Arra azonban kíváncsi lennék, mennyien tudják, hogy munkásságának egy szakasza Kengyelhez köthető. Azaz, Pusztakengyelhez. Erről tanúskodott Székesfehérváron, a közelmúltban megnyílt életmű-kiállításának egyik újdonsága, mely a harmincas években Pusztakengyelen festett művek pompás sorozata volt.

Csók 1934 és 1944 között, egy évtizeden át töltötte a nyarakat a pusztakengyeli Lederer-kastélyban. Mostani ismereteink szerint mintegy húsz alkotást köthetünk e kapcsolathoz, de a visszaemlékezések szerint egykor a harmincat is meghaladta a kengyeli művek száma. A család mindig is művészetpártolói hajlamáról volt híres. Nem csoda tehát, hogy Lederer Anna, férjével együtt úgy döntött, hogy gyermekeik portréját Csók Istvánnal festetik meg. Csók ekkor tájt igyekezett arcképfestőként is elismerést (és ezzel együtt jövedelmező portrémegrendeléseket) szerezni. 1932-ben litográfiai sokszorosításban közreadott Züzü-ciklusa pedig a gyermekportré legavatottabb hazai mesterévé tette. Így az Ungár család, mondhatni, a műfaj legjobb képviselőjéhez fordult. Az 1934 augusztusa és szeptembere között heteken át készülő festmény kivitelezése nem volt egyszerű a hosszú modellülést nehezen viselő gyerekek miatt. Csók minden módon igyekezett lekötni a kisfiúk figyelmét, festés közben a Dzsungel könyvét mesélte, a szünetekben pedig szívesen sakkozott velük. A zöldellő kastélykert háttere előtt megjelenő kék-vörös csíkos zakót viselő gyermekek színpompás együttese egyike Csók legszebb gyermekportréinak.

Gyuri és Öcsi, 1934

Az elkészült kettős képmással vélhetően a szülők is elégedettek voltak, mert hosszabb távra is megegyeztek a festővel. Megállapodásuk szerint a művész meghatározott összegű évjáradékot kap a családtól, cserébe nyaranta teljes ellátás mellett néhány hetet tölthet kastélyban, ahol 2-3 művet fest vendéglátóinak. E nagyvonalú mecenatúra igen előnyös volt Csók számára, aki elismertsége ellenére állandó anyagi gondokkal küzdött. A két család a kengyeli nyaralásokon kívül is tartotta a kapcsolatot, Bajzai utcai pesti lakásuk ugyanis csupán pár háznyira volt Csók fasori műtermétől.

A kengyeli birtok ideális környezetet és számos festői témát nyújtott Csók számára. A századfordulón épült kúriát hatalmas park övezte, rendezett virágágyásokkal, rózsalugasokkal. A kastélykert nevezetessége volt a nagyméretű medence, amelynek vizében nyaranta hűsölhettek a ház lakói és vendégeik. 1938-ban Csók e medence partján napozó fiatal lányt (Lederer Anna unokahúgát, Csázy Máriát) is megörökítette.

Fürdőruhás nő parkban, 1936