Azt hiszem büszkeséggel tölthet el bennünket kengyelieket az a gondolat, hogy településünk és környéke évezredek óta lakott terület. Ilyenkor mindig eszünkbe jutnak a környékbeli ásatások, melyek során az őskortól kezdve a XIV. század végéig, különböző korokból származó leletek kerültek napvilágra, vagy azok az írásos emlékek, melyekben községünk régebbi névalakjai fel-feltűnnek. Az évszázadok során ezt a helyet többször tették a földdel egyenlővé, és a teljes pusztulás után többször települt be újra, indult virágzásnak. Ezen dolgok figyelembevételével persze annak is tudatában vagyunk, hogy településünk, a mai helyén, szinte még száz éves sincs. Abban is egyetérthetünk (vagy vitatkozhatunk), hogy kialakulásában nagy szerepe volt a környékbeli uradalmaknak, földbirtokosoknak.
Vajon mennyire ismerjük kis falunkat? Sajnos az a tapasztalatom, hogy az elmúlt évszázad eseményeit, szűk hazánk vonatkozásában, nem sokkal ismerjük jobban, mint az elmúlt évezredekét. Csak, hogy példákat említsek: tudjuk-e milyenek voltak Kengyel első lakóházai, és kik építették őket? Tudjuk-e hogyan zajlott le falunkban a II. világháború, vagy hogyan ment végbe a földosztás? Kik voltak az első községi képviselőtestület tagjai, kik voltak a kopjafánkon említett '56-os hősök, és mit tettek? Mikor villamosították a falut, mikor lett vezetékes ivóvizünk, melyek voltak az első középületek? Mivel ennyi dolgot képtelenség egy cikkben kifejteni, talán maradjunk ezen legutóbbi kérdésnél!
Majdnem minden településen a templomok a legrégibbek. A mi katolikus templomunk 1934-ben épült. A református régebben, 1929-ben, így egy évvel maradt le az első községi állami iskola, az 1928-ban elkészült, két tantermes, szolgálati lakással egybeépült, azóta is általános iskolaként üzemelő épülettől. Van egy ház falunkban, amelyben viszont már 1928 előtt is folyt tanítás, ez pedig az általunk postaként ismert Zrínyi úti épület. A képzeletbeli dobogó harmadik helyén tehát ez állhat. A második helyezett valószínűleg az egykor pártházként, a II. világháború előtt pedig csendőrlaktanyaként ismert Petőfi úti óvoda. Feltűnhetett már sokunknak, hogy ez a létesítmény elhelyezkedése szempontjából nem nagyon illik egyik házsorba sem. Ez valószínűleg azért lehet, mert építésekor, 1906-ban, körülötte még egyetlen utca, egyetlen ház sem volt. Az őrs létesítését a környékbeli földbirtokosok kezdeményezték. Benne állandóan 6-8 csendőr tartózkodott, kik később a közelben házhoz is jutottak. Így például az Áchim úti óvoda régi szárnya Polonyi Mihály csendőr tiszthelyettesé, a későbbi rendőrőrs pedig Szász András csendőré volt az államosítás előtt. A laktanya utolsó parancsnoka Kovács Sándor tiszthelyettes 1944. október 7-én kerékpárral menekült Szolnok irányába, a közeledő szovjet csapatok elől. Az épület még a helyi harcokban is „részt vett”, ugyanis padlásán megbújva, két német katona nyitott tüzet géppuskájával a szemben lévő kukoricásból (ma erdő) előtörő oroszokra. Lőszerük azonban hamar elfogyott, és az épületet körülzáró ellenség elfogta őket. Holttestük állítólag két napig feküdt az udvaron, mire a környékbeliek el merték hantolni
Már biztos mindenki kíváncsi, hogy melyik a legrégebben készült kengyeli középület az első helyezett. Ha annyit mondok, hogy 1885. május 13-án adták át a forgalomnak a Szolnok–Szentes vasútvonalat, hallom is a csattanó homlokokat. Hát persze! A vasútállomás! Pontos dátumot sajnos nem tudok, de ha nem is állt még a vonal átadásakor, 1899. szeptember 15-én már mindenképpen, hiszen ekkor került az első bejegyzés a „Magyar Királyi Államvasutak Kengyel állomás” című ellenőrző könyvbe. A bejegyzés arra a felülvizsgálatra vonatkozott, melyet a MÁV Aradi Igazgatósága végzett. Ezután állomásunk ellenőrei váltogatták egymást. Hol a szolnoki, hol a kiskunfélegyházi, hol a szegedi igazgatósághoz tartoztunk. A harmincas évek második feléig a vasút és a posta szinte egy intézmény volt. Erről a könyv következő bejegyzése is tanúskodik: „Baghy Gyula 113. sz. száll. meghatalmazása 1000 korona bélyeggel ellátva”.
A környékbeli uradalmak kereskedelmét a Szolnok–Szentes vonal nagyban elősegítette. Eladásra szánt termékeiket lóvasúton szállították a fővonalig, ahol az átrakodás történt. Ezeken a gazdasági vasutakon pl. egy postakocsit egy szamár vagy csikó húzott, de nagyobb megrakott szerelvényt már erős izomzatú, hidegvérű lovakból álló fogatra bíztak. Lóréként emlegetett kocsijai zárt-, nyitott változatban fix- és levehető oldalfallal készültek. Ezeken szállítottak szinte mindent, még a gyermekeket is az iskolába.
Környékünket behálózták a keskeny nyomtávú sínpályák, az állomásnál mindjárt három (a Montágh, Harkányi és Blaskovich birtokról), a három-három kilométerre lévő megállóknál pedig egy-egy (Ürgehátnál a Lederer, Baginál a Baghy birtokokról) simult a fővonal mellé. Sajnos mára már nyomukat sem találjuk, csak ha tudja a szemlélődő, hogy hol és mit keressen.
Szerző: Csibrány István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése