Kengyel címere

Kengyel címere

A címer egyszerű – fekete vonallal három részre osztott – pajzsalak.

A bal felső vörös mezőben fehér unikornis (egyszarvú) fekete kontúrvonallal az ősi Szapolyai család címerállata. A régi nemesi birtokot jelképezi, mivel a XV–XVI. századi Kengyel e család birtokaihoz tartozott.

A jobb felső zöld mezőben barna törvénydombon (kurgán) ezüstpallost tartó jobb kar fekete kontúrvonallal az ítélőszék jelképe. Ez egyben utalás a falut körülvevő kunhalmokra is.

Az alsó kék mezőt vízszintes irányban futó ezüst hullámvonal, fekete kontúrokkal, osztja ketté. Az alsó részben fehér körben barna szélmalom, fekete kontúrokkal (ez egyértelmű). A felső rész tiszta kék. A kék mezőben hullámos ezüstvonal a Tisza jelképe, melynek a partján (szabályzása előtt) helyezkedett el Kengyel.

Szerző: Csibrány István

Egy falusi tanító nagy tervei, avagy hova lettek a kastélyok?

Szalai István

A tanítás, a pusztakengyeli állami népiskolában 1932. október 11-én is a nemzeti imával kezdődött. A tanító már kora reggel átsétált a szomszédos kétszobás szolgálati lakásából, a téglából épült, nagy ablakos, levélcserép tetős, vörösfenyő padlóval burkolt épületbe. Közben az előtte álló nap feladatain gondolkodott: a falusi tanító élete komoly szolgálatot jelentett. Középkorú ember lévén, még emlékezett, milyen nehéz körülmények között tanított pályája elején, a földpadlós, szegényes felszereltségű vályogházikóban. Az elmúlt években azonban mintegy ötezer falusi, tanyasi tanterem épült Magyarországon, egységes, korszerű típustervek szerint.

E kedd reggelen a tanító – a nemzeti ima szavalása közben – végigpillantott a különböző korú gyermekeken. Látta szemeikben: értik és tisztelik a magyar nemzeti jelképeket. Meg volt győződve, szilárd értékrendet kapnak iskolájában útravalóként.

Szalai István tanító úr eltűnődött. Művelt ember volt, de ekkor még nem tudhatta, hogy ezen a napon hunyta le szemét örökre gróf Klebersberg Kunó. Az ő páratlan életműve tette lehetővé az egyszerű néptanító és a gyermekek életének gyökeres változását. Klebersberg tízéves minisztersége alatt, kiemelkedő programot valósított meg. Művelődéspolitikai eredményei összefüggtek rendkívüli költségvetési lehetőségeivel, mégis pályájának és tevékenységének megalapozását a kultúrfölény-elmélet jelentette. A kultuszminiszter felismerte: a Trianon utáni zűrzavaros helyzetben, a kitörési pontot a kultúra és a tudás megerősítése jelentheti. Híres mondása: „…ne feledjük, hogy a magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá”.

Az 1920-as évektől Magyarországon az egyházak szerepvállalása az oktatás terén minden szinten megnőtt. A vasárnapi templomba járás a tankötelezettség része lett. Az 1924-es törvény szerint pedig a középiskolák céljai közé bekerült a valláserkölcs terjesztése. Ebben az időszakban kezdődtek el a szülői értekezletek, a tanulmányi versenyek, ekkor indultak a pályaválasztási tanácsadók, a rádióban pedig a szülők iskolája és az egészségügyi műsorok.

Lederer II. – A birtok

Pálmás lépcső

A XIX–XX. század fordulóján Pusztakengyel körül elterülő 12051 kh-nyi hat nagybirtokból 4097 kh-at, tehát a terület egyharmadát, a Lederer testvérek művelték. Hatalmas földjük kb. a mai Szabadság úttól egészen Tiszatenyő határáig húzódott. Valamikor 1880 táján került ez a terület a család birtokába, majd a mezőgazdasági főiskolát végzett Lederer fivérek irányítása alatt, a századfordulótól indult virágzásnak. Valószínűleg akkor épülhetett az a gyönyörű kastély is, melynek fennmaradása esetén, ma ugyanúgy büszkén fogadhatná akár a külföldi turistákat is, mint bármelyik kastélymúzeum az országban.

A kúria körül egykoron hatalmas park volt, szépen rendezett virágágyásokkal, rózsalugasokkal és egy csodálatos medencével, melyben a család és vendégei egész nyáron hűsölhettek. A parkból, a bejárathoz vezető lankás lépcsősor két oldalát hatalmas pálmák szegélyezték, melyek a telet, más déli származású növényekkel együtt, a gondosan ápolt pálmaházban vészelték át. Zöldségeskert, üvegház gondoskodott a zöldségfélékről, így nem jelentett gondot, hogy akár hideg évszakokban is pl. zöldbabot tálaljanak a vendégeknek.

A birtokon különféle növényeket termesztettek. A hagyományos mezőgazdasági kultúrákon kívül például virágmagvakat (Angliai exportra). Az eladásra szánt terméseket – a négy majorságot és a fővonalat összekötő – lóvasúttal szállították. Korszerű villamoshálózat és gépesítés volt mindenütt. A gazdaság különböző pontjain telefonvonal, külön hívószámmal. A termelést korszerű német traktorok, angol gőzgépek és cséplőgépek segítették.

Nyári lak

A négy major egyikében (Gyárosmajor) üzemelt a mezőgazdasági szeszgyár és finomító, mely sok embernek adott munkalehetőséget. Korszerűségével és termelékenységével nyugodtan versenyre kelhetett bármelyik környékbeli üzemmel. Ki tudja? Lehet, ha 1944-ben ismeretlenek fel nem robbantják, most Kengyel ugyanolyan gyárváros lenne mint Martfű, és nem ott, hanem nálunk épült volna a növényolajgyár?

Állattenyésztésben sem maradt el a Lederer birtok a környező gazdaságoktól. Sőt, több telepen, többféle állatot tartottak. Péter például, igaz csak hobbiból, a háború alatt angóra nyulakat is tenyésztett. Különösen kimagasló volt a lótenyésztés. A versenylótól az igásig, több fajta képviseltette magát. Nagy szerepe volt a termelésben a mecklenburgi fajtának, mely kiemelkedett terhelhetőségével, ezért ezek egyedeit használták többek között a vasúti szerelvények vontatására is. Versenyparipákban sem volt hiány. A helyi lovarda istállójában nevelt példányok több országból, például híres angliai versenyekről, hoztak haza különböző díjakat.

Lederer I. – A család

A kastély

Az 1800-as évek második felétől Pusztakengyel környékén, az egykori Almásy birtokon, több család gazdálkodott. Közülük a legnagyobb területet (4097 kh-at) és talán a legszebb birtokot a Lederer család művelte. Nevük, eredetük, történelmi szerepük mára már sajnos feledésbe merült, annak ellenére, hogy földjükön (1925-ös adatok szerint), helyi viszonylatban a legtöbben, 652-en éltek.

A család történetének bemutatásában azt hiszem kivételes szerencsém van, hiszen nem csak a könyvtár és az internet volt segítségemre, hanem az egykori gazdaságban élt szemtanúk és ma is élő leszármazottak elbeszélései, megőrzött dokumentumai is. Ezekért ezúton is szeretném köszönetemet kifejezni!

A történet Budapesten kezdődött, ahol Lederer Jakab kereskedő felesége, Schwab Paulina, két szép fiú gyermeknek adott életet, egy év különbséggel. Arthur 1861-ben, öccse Károly 1862-ben látta meg a napvilágot. Sajnos édesanyjuk fiatalon (öt évvel később) elhunyt tüdővészben.

A budapesti Lederer ház

A kisfiúkat testvérei, a Schwab fivérek vették szárnyaik alá. Úgy nőttek fel, és olyan elválaszthatatlanok voltak akár az ikrek. A kiegyezés körüli időkben, a zsidótörvények enyhülésével, a család nagyobb lehetőségekhez jutott. 1880 körül Schwab Károly és fivére, az előző zsidó tulajdonosoktól, megvette a csókai (eredetileg Marczibányi) birtokot. Körülbelül ebben az időben juthattak hozzá a pusztakengyeli területhez is. A Lederer fiúk egy bécsi mezőgazdasági főiskolán végezték tanulmányaikat, mint a két gazdaság jövendő örökösei.

Dr. Lederer Deziré

1893-ban Arthur elvette a 20 éves Lévy Alice-t, aki varsói születésű volt. Károly felesége pedig Kohner Alice lett. Ekkorra a két fivér már valószínűleg megörökölte (részben megvette) a két birtokot, és együtt vezette azokat. Ezekben az időkben még Budapesten laktak. Arthur a VI. kerületi Aradi, Károly a közeli Bajza utcában.

Lévy Alice három gyermeknek adott életet. István (1894) hősi halált halt az orosz fronton 1915-ben. Halála miatt az 1897-ben született György Károlynak kellett apja nyomdokaiba lépni, és előző közgazdász (bankár) tanulmányaival felhagyva áttérni a „mezőgazdasági vonalra”. László (1900), a család nagy bánatára, szintén korán hunyt el. Ő „megúszta” az I. világháborút, „átvészelte” az olasz frontot és 1918-as hazatérését követően, egy hétre rá, spanyolnáthában halt meg.

Miután a trianoni békeszerződés Csókát Jugoszláviába helyezte át, a Lederer fivérek a megszokott testvériességgel megegyeztek abban, hogy a csókai birtokot Arthur, a pusztakengyelit pedig Károly viszi tovább tulajdonosként.